A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július
— 49 — 2. A ref. atyafiak külön nyilvántartva nincsenek, mert mi őket minden időben teljesen egyenjogú testvéreinknek tekintettük; mindazáltal az anyakönyvekben a velők szemben teljesített egyházi cselekvényeknél az ö felekezeti állapotukat mindenkor határozottan megjelöljük, hogy az ö beolvasztásuknak az ág. hitv. evang. egyházba még látszatát is elkerüljük. Ezen egyházi cselekvényeknek a megújított nagygerezsdi egyezség által követelt kimutatását évenként az illetékes ref. anyaegyházhoz nem küldtük be, mert mindeddig hivatalosan nem lettünk értesítve, hogy a soproni ev. ref. atyafiak tulajdonképen melyik ref. anyagyülekezethez tartoznak? Egy ideig azt hittük Győrhöz, azután hogy Egyházasrádóczhoz; Pápára egyáltalán nem gondoltunk. 3. A Sopron város területén lakó ev. ref. hivek száma az 1900. évi népszámlálás szerint 313, (1. Ev. Névtár 158. lap jegyzet), de ezen összeg tetemesen leapad, ha abból a ref. vallású középiskolai tanulókat és a köhidi fegyházban letartóztatott ref. fegyenczeket levonjuk. Az ilyformán fennmaradt talán 200 lélek is legnagyobb részben futó közönség, mely csak ideig-óráig tartózkodik Sopronban. 4. A városi adókivető hivatal kimutatása szerint a mult évben 20 református egyén lett megróva egyházi adóval és pedig összesen 103 kor. 70 fillérrel; ezzel szemben a ref. hivek részéről be nem fizetett egyházi adó hátraléka 259 kor. 31 fillérre rug. Az ezután befolyó egyházi adónak felét, melyet eddig a 2. pont végén emiitett ok miatt be nem szolgáltathattunk, ezután minden év végén meg fogjuk küldeni a pápai ref. egyházmegye pénztári hivatalának. Az egyházi adót ugyanis Sopronban az állami adóval együtt a városi hatóság hajtja be és szolgáltatja át az őket illető részt a felekezeteknek. E pont alatt megjegyezzük még, hogy ev. népiskolánk 1370 növendéke közül 9 íiu és 2 leány ev. ref. vallású. 5. Az egyházi elöljáróságnak (konventnek) rendesen szokott legalább egy ref. vallású tagja is lenni. Jelenleg dr. Csizmadia Endre konventi tag, aki azonban ujabban orsz. képviselővé választatván, lakását Budapestre tette át. Sopronban az ev. egyháztanácsnak 1907. évi április hó 13-án tartott üléséből Brunner János lelkész, dr. Zergényi Jenő felügyelő, Pós Lajos konv. jegyző. 6