A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

- 94 — ellen beadott panasza fog tárgyaltatni s jelenti, hogy a tárgyalásra ugy a panaszlók, valamint a panaszlott megjelentek. Ezután felhívja Baráth István előadó birót az ügy ismertetésére. Miután az ügy békés kiegyenlítése nem sikerült, mert panaszlók kijelentették, hogy a vádat fenntartják; esperes elnök felhívja Baranyay Zsigmond ügyészt, hogy vádinditványát tegye meg. A vád előterjesztése és az ügy beható és részletes tárgyalása, valamint a panaszlott védekezésének meghallgatása után Török János és Bal la Endre az Ítélethozataltól visszavonultak, a bíróság zárt ülésben meghozta és nyilt ülésben kihirdette a következő ítéletet: A bíróság Szűcs Dezső panaszlott lelkészt az egyházi törv. 135. és 136. §-ába ütköző és a 301. §. 2., 3., 8. p. szerint minősülő fegyelmi vétségben bűnösnek mondja ki s ezért öt a 303. §. a) pont alapján intésre itéli s kötelezi a 67 kor. 25 fill, két izbeni vizsgálati költségek­nek az előlegező egyházm. pénztár javára 15 napon belül végrehajtás terhe melletti lefizetésére. Az ítéletben közvádló, panaszlók és vádlott megnyu­godtak, e szerint az Ítélet jogerőre emelkedett. Indokok: Szűcs Dezső taápi lelkészt háromrendbeli vétségben bűnösnek kellett kimondani, mert: a) azon tényével, hogy az egyháztagok közadakozásából szer­zett urasztali teritönek használatát többszörösen nyilvánított köz­kivánság daczára is megtagadta, a gyülekezet tagjai közt közbotrányt okozó vétséget követett el, holott neki, mint lelkésznek, a gyüleke­zeti jó rend, egyetértés és békesség felvirágoztatásán kellene mun­kálkodnia. b) Midőn pedig egy egyháztagnak Isten dicsőségére hozzákül­dött 10 kor. adományát nem fogadta el: az egyházat megkárosította, az adományozókat megszégyenítette s azoknak vallásos érzését, egyház iránti buzgóságát, áldozatkészségét megsértette. c) Azon cselekményével pedig, hogy az egyházközség szabad gondnokválasztási jogát korlátozta, visszaélt a hivatali hatalommal és ezzel a 135., 136. §-ba ütköző s lelkészi állásával össze nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom