A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július
- 32 — a lelkészi fizetést pedig a hívekre vetendő mérsékelt egyházi adón tul egészítené ki az állam. 22. Balla Endre indítványozza, hogy az 1902. évi szeptemberi egyházker. közgyűlés j. k. 109. lap 10. pontja értelmében utasítsa az egyliázm. közgyűlés a lelkészeket, bogy a szórványukban lévő híveik közt megjelenve, vegyék számba pontosan a tanköteles gyermekeket s gondoskodjanak azoknak felekezetünk hitelvei szerinti vallásoktatásáról. Az indítvány elfogadtatik, s felhivatnak a lelkészek, hogy annak értelmében járjanak el. 23. Ugyancsak Balla Endre indítványozza, hogy egyházmegyénk elnöksége a kerületi gyűlések alkalmával legalább annyi napi- és szállásdíjban részesitessék, mint amennyire az egyházkerület a maga tanácsbiráiét felemelte. Az indítvány közhelyesléssel találkozván, elfogadtatott s az egyházul, elnökségnek kerületi gyűlések alkalmával 8 kor. napi- és 4 kor. szállásdíj megszavavaztátott. 24. Kis József esperes indítványozza, hogy egyházmegyénk közigazgatási és törvénykezési ügyrendjének 12. és 14. §§-ai a tényállásnak megfelelően igazíttassanak ki. A közgyűlés az Ügyrend 12. §-át oda helyesbiti, hogy a gyűlés a hitelesítő bizottságot nem az ügyek letárgyalása után, hanem a gyűlés elején választja meg; a 14. §-t pedig az E. T. 283. §-a szerint módosítja. 25. Fodor Gyula közpénztárnok felkéri a közgyűlést, hogy az egyházm. tanügyi bizottság tagjainak napi- és fuvardijait állapítsa meg. A közgyűlés kimondja, hogy a t. ü. biz. tagjai 4 kor. napidíjban részesülnek, a fuvart pedig, ha ebben t. ü. biz. ülés napján más czimen nem részesülnek,, olyan arányban nyerik, mint az egybázm. közgyűlésre jövő lelkészek. 26. Fodor Gyula közpénztárnok bemutatja az egyházmegyének 1903. évi költségvetési előirányzatát, amint következik: Nagytiszteletü s Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Van szerencsém beterjeszteni egyházmegyénk 1903. évi költségelőirányzatát :