A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

— 11 — sek és százados szokások fövenyére állva s egyes gyarló emberek csalhatatlannak kikiáltott tekintélyére támaszkodva ellenszegültek neki: azt fényesen igazolja Európa újkori története. Voltak kormányok és államfők, akik megrémülve az eléjük festett mumustól, minden áron, az önkény és erőszak legdurvább megnyilatkozásai árán is megóvták országukat, népüket a vallásos reformácziótól. És mivé lett, hová jutott országuk? Az akkoron oly hatalmas Spanyolország ina az európai államok hamupipőkéje; eljutott az anarchiába. Évek óta a legelkeseredettebb jelenetek játszódnak le benne. Abban az országban, amelyben minden 15-ik ember pap, szerzetes, vagy apácza, az ezek által az egyedül idvezitönek mondott egyházban nevelt emberek nemcsak hogy hátat fordítanak nevelőiknek, lelki atyáiknak, de egyenesen ellenük fordulnak; csoportokba verődve, átkozódva törnek papjaik életére; felgyújtják a kolostorokat, sőt a templomokat is! Oly jelenség, ami kell, hogy gondolkodóba ejtsen minden embert szerte a világban. Mi lett Belgiumból ? Az anarchiának és annak a szocziálizmusnak fészke, amely nein ismer se Istent, se hazát. Ezzel ne téveszszük össze és ne vegyük egy kalap alá a keresztyén alapon megindult szocziálizmust. Hát az Istentől természeti kincsekkel úgy megáldott Olaszország képes volt-e lépést tartani más, a lelkiismeret szabadságának kőszikla-alapjára helyezkedett államokkal? Bizony nein; csak az ujabb időben kezdi összeszedni magát; azóta, amióta lélekben elszakadt a vallásos reformáczió makacs ellenségétől és „rabló Olaszországgá

1' lett. Ha széjjel nézünk a világban, s nemcsak nézni, de látni is akarunk: lehetetlen nem látnunk, hogy éppen azokat az országokat emésztik a legelkeseredettebb testvérharczok, amelyek a protestantizmust száműzve, ugyszólva egywllásu országok, egy csalhatatlannak vélt egyházfő alatt. Lehetetlen nem látnunk, hogy éppen az egyvallásu és egynyelvű Spanyol-, Franczia- és Olaszországban csapkod legmagasabbra a testvérgyülölet tüze. Viszont másrészről anyagi jólétben, tudományban és művészetben, az embri jogok kiterjesztésében, a szeretet munkáinak önzetlen gyakorlásában és belső békességben legelörehaladottabbak, legszerencsésebbek azok az országok, melyek a lelkiismeret szabadságát irták zászlójukra. Bizony, a történet tanulságai megerősítenek bennünket abban a meggyőződésben, hogy mi az egyedül helyes bibliai, krisztusi alapon indultunk el és azon haladva, jó uton járunk. Bizonyossá tesz-