A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1881. augusztus
13 318. Ugyanazon gyűlés jegyzökönyvének 54 számára vonatkozólag. Esperes ur felhivatik, hogy kéttornyulaki lelkész Kőszeghy József úrtól, hold. Szabó István ur örökösétől 21 forint könyviári lökét, annak 5 frt. 59 kr. kamatát összesen 26 frt. 59 kit. 1881 april 1-töl járó kamatával nem különben a boldogult állal a főiskolának telt 21 forintos alapítványát a kamataival ez év végéig be siirgölje. 39. Ugyanazon gyűlés jegyzőkönyv 55 számára vonatkozólag. A tápi. csetényi, csöglei, szemerei, adorjánházi egyházak lelkészei és gondnokai ismételten felhívatnak hogy a gyámoidába együtt 5 forintot fizessenek, mivel a legközelebbi esperesi választáskor szahálvszerülleniil szavaztak. Esperes ur rnegbizatik, hogy e büntetés pénzt az illető lelkészi s gondnokokon, annál inkább is hesürgölje, mivel még csak mentséggel sem éltek az illetők. 40 A szemerei egyház képviselői élőszóval kérelmezik, hogy tekintve szegénységüket: odahagyás folytán megürült tanítói állomásuk — az egyházmegyeileg szervezett helyettes lelkészi hivatallal 600 Irt évi fizetés mellett ideiglenesen egyesilessék; Mivel a képviselők sem a gyülekezeluek a kérdéses tárgyban hozott határozatát felmutatni; sem meghalalmnztalásukal igazolni nem tudják: utasíttatunk ezen okmányok kiállítása s esperes úrral leendő közlésére, — mely esetben felhalalmazlatik esperes úrral leendő közlésére, — mely esetben felhalalmazlatik esperes ur — a kért egyesilés ideiglenes megerősítésére, oly szigorú kikötéssel azonban, hogy a helyettes lelkészi és tanítói 600 frt. lizntésen felül, a lelkészi és tanítói convenliobol fenmaradó 250 forintot tartozik az elöljáróság felelősség terhe mellett, az egyház javára történendő tőkésítés végett az egyház megye pénztárába évenként pontosan beszolgáltatni. 41. Felvétetett a h.-bögödei egyháznak esperes úrhoz, tanító választhatás végeit felterjesztett tanítói dijlevele. Kérvény nélkül adatván be. s különben is a laniloi fizetés — a törvényes 300 frt minimumot sem ülvén lel, — esperes ur rnegbizatik. hogy a hiányok pótlása mellett h.-bögödei tanítói állomásnak szahélvaink értelmében eszközlendő betöltéséről, — intézkedjék. 42. Olvastatott ft. püspök urnák 5800/881 sz. a hivatalos levele, melyben felhívja egyházmegyénket, hogy az egyházmegyei törvényszéknek