A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

- 8 0 -5 kezés tanítson meg bennünket arra, hogy a multak példáiból erőt merítve, egymást megbecsülve és szeretve végezzük a reánk bízott munká* a szebb és boldogabb magyar hazáért. Ezek előrebocsátása után emlékezzünk halottainkról. Augusztus 20-án mult egy éve annak a megdöbbentő és minden magyar ember lelkét mélyen megrázó, szomorú eseménynek, hogy Magyarország kormányzóhelyettese, vitéz Horthy István repülőfőhad­nagy úr a legszentebb kötelességét teljesítve, a harctéren hősi halált halt. Ettől a naptól kezdve kétszeresen történelmi megemlékezés napja lesz István király napja. Emlékezünk a nagy királyról, aki hazánknak méltó helyet biztosított Európa népei között és aki keresztyén hitre térítette a magyarokat, de emlékezünk a hazáért életét áldozó hős haláláról is, aki a legnagyobb áldozatot hozta, mert ifjú életét áldozta a hazáért. Legyen az Ő élete mindnyájunk számára világító példa a haza iránti minden áldozatra kész önfeláldozó munka teljesítésére. Emlékezzünk azokról a hősökről is, akik szintén a hazáért áldozták életüket és akik messze idegen földön, vagy az édes haza hantjai alatt pihennek. Nevüket foglaljuk imáinkba és kérjük a jóságos Istent, hogy vigasztalja meg itthoni szeretteiket, nekik pedig adjon cseindes, békés pihenést. Folyó év augusztus 20-án hirtelen elhúnyt Posoni Szent-Martoni Géza tanügyi tanácsos, kir. tanfelügyelő, egyházmegyei tanácsbíró, tanítóegyesületünknek, de az egész tanítói karnak melegszívű, jóindu­latú tanácsadója. 1882-ben született Záhonyban, Ung megyében, ahol édesatyja tanító volt. Iskoláit Sárospatakon végezte és itt szerzett kitüntetéssel tanítói oklevelet. Később érettségi különbözeti vizsgát tett és jogot hallgatott. Működését Eperjesen kezdte meg, majd 1919-ben Szombat­helyre került a tanfelügyelőséghez és 1935-ben nevezték ki királyi tanfelügyelőnek, így 8 éve már, hogy Vas vármegye tanügyeit vezette, Egyesületünk gyűlésein, amikor másirányú hivatalos elfoglaltsága ebben nem akadályozta, mindig résztvett és értékes tanácsaival mun­kánk végzését nagyon megkönnyítette. Most — amikor Isten bölcs rendelése folytán — nem lehet többé jelen közöttünk, megköszönjük mégegyszer az "Ő szeretteljes jóindulatú támogatását, a jóságos Istent pedig arra kérjük, hogy megfáradott testének adjon csendes, békés pihenést, jó lelkének pedig adjon helyet az Ö szerettei között. Az elhúnytak emlékének áldozzunk egy percet néma felállással = * = Medgyasszay Vince, egyházkerületünk nagynevű tudós püspöke 75 éves korában nyugalomba vonult és a püspöki állásáról lemondott. ,Kérjük a jó Istent, hogy a jól megérdemelt nyugalom éveit tegye Püspök úr részére békéssé, boldoggá, hogy még jó egészségben sokáig gyönyörködhessék hazánk és egyházunk virágzásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom