A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. augusztus

- 8 0 -5 haladó sárvári fiókegyházközséget, annak lelkesen munkál­kodó h. lelkipásztorát, elöljáróit és híveit. További mun­kálkodásukra és életükre isten gazdag áldását kéri. 22. Esperes úr sajnálattal állapítja meg jelentésében, hogy több egyházközségben tetemes adóhátralék v,a,n. Sorrend szerint leg­nagyobb az adóhátralék Egyházasrádócon, Zalaegerszegen és Szombat­helyen, míg Szalafőn a lelkészi járandósággal tartozik a gyülekezet. Egyházmegyei közgyűlés szeretettel figyelmezteti az adó­hátralékos egyházasrádóci, szombathelyi és zalaegerszegi egyházközségek presbitériumait és általában minden adó­hátralékos egyházközség presbitériumát, bogy a legnagyobb eréllyel szorgalmazzák az egyházi adók befizetését, a szaia­íői egyházközség presbitériumát pedig arra inti, hogy a lelkipásztor elmaradt járandóságát mielőbb szolgáltassa ki. Ugy az elért eredményekről, mint az esetleges akadályokról az Esperes úrnak ez év végéig jelentés küldendő. 23. Megemlíti Esperes úr jelentésében zsinatunk fontos köz­igazgatási és gazdasági intézkedéseit, melyek szerint, ha az egyház­igazgatási testületek a rendkívüli idők folytán akadályozva lennének a gyűiéstartásban, hatáskörüket az egyházkerületi, egyházmegyei taná­csokra. — sőt, ha ezek összeülése is elháríthatatlan akadályokba ütköznél: — az elnökségekre ruházta. A közalap és nyugdíjintézet javára pótlékokat állapított meg, hogy mindkét intézmény a mai rendkívül: állapotok mellett is célkitűzésének megfelelhessen. Termé­szetes, hogy ezek az intézkedések nem állandó jellegűek, hanem a háború tartamára születtek csak meg. Tudomásul szolgál. 24. Esperes úr jelentésével kapcsolatban egyházmegyei közgyűlés figyelmezteti a presbitériumokat, hogy az egyházi épületek biztosított értékét a mai viszo­nyokhoz mérten emeljék fel és azokat a mai viszonyoknak megfelelő szinten tartsák. 25. Esperes úr örömmel jelenti, hogy a vallás- és közoktatás­ügy. miniszter úr ebben az évben is megértéssel volt és segélyezte a rászoruló gyülekezeteket és lelkészeket. A zalaegerszegi egyházközség 5.000 P harangsegélyt, a sárvári fiókegyházközség kultúr- és imaház­építésre 1.000 P-t, Farkas Sándor kőszegi, Vörös Lajos őriszentpéteri lelkipásztorol- 400—400 P rendkívüli államsegélyt kaptak. Egyházmegyei közgyűlés a megértő szíves támogatásért

Next

/
Oldalképek
Tartalom