A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

— 64 — _ megyénkbe való visszatérése 1943 évi január 1-éveli hivata­losan is megtörtént, a törvényes feltételnek megfelel. Szavazataik számértékének megállapítása az E.T. I. te. 23. §. 8. bekezdése szerint az egyházkerületi közgyűlés jogkörébe tartozik. E megállapítás céljából egyházmegyei közgyűlés jelen határozatot az egyházkerületi közgyűlés elé terjeszti. 4S. Olvastatott a kőszegi református egyházközség lelkipászto­rának kérvénye a Filadelfia református diakonissza intézeti alapítvány Kőszegen felállítandó református leányárvaház javára engedélyezendő gyűjtés tárgyában. Egyházmegyei közgyűlés egyrészről örömmel veszi tu­dumosul, hogy a Filadelfia diakonissza intézet Kőszegen leányárvaházat kíván létesíteni s e munkájához Isten gazdag áldását kéri, másrészről kénytelen megállapítani, hogy e letelepedésről mindezideig hivatalos formában nem értesült. Véleménye szerint e kérvényt is nem a kőszegi ref. egyház­község lelkipásztorának, hanem magának az intézetnek kel­lett volna az egyházmegyei közgyűléshez benyújtani. Mindazonáltal, áthatva attól a nagyfontosságú munká­tól, amit az intézet árvaháza az újonnan anyásult kőszegi gyülekezet életében jelenteni fog, az évenként — ősszel — megismétlődő gyűjtést engedélyezi s a kőszegi árvaház évenkénti megsegítését a gyülekezetek áldozatos szeretetébe ajánlja. Kiköti azonban, hogy az árvaházba való felvételnél az • egyházmegye kebelébe tartozók előnyben részesüljenek s mivel évenként megújuló gyűjtésről van szó s mivel az egyházmegyei közgyűlés felelősséget érez hívei anyagi javai­nak dolgában is, kiköti, hogy a kőszegi árvaház ügyvitelébe és számadásaiba megbízottja útján, aki alkalmasint a kő­szegi lelkipásztor lesz, évenként betekintést nyerhessen. 50. Olvastatik .a dunántúli református egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvének 1942/8 pontja, amelyben felhívja a lelkipásztorokat a hadiárvák és családjaik gondozására, az orci és balatonfőkajári hadi­árvaházak felkarolására és igénybevételére. Tudomásul szolgál. 51. Olvastatik a dunántúli református egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvének 1942/25 pontja, melyben felhívja a lelkipásztorokat a reverzális kérdésben a védelmi harc teljes erővel való folytatására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom