A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 24 — 4 során jelenti, hogy Asztalos József és neje Asztalos Józsefné Várady Ilona barabásszegi tanító házaspár a tanév folyamán a VKM. rendeletéből nyugdíjaztatott. Egyházmegyei közgyűlésünk a 19 évig Barabásszegen hűséggel és hivatásszeretettel működő Asztalos házas­párra nyugdíjbavonulásuk alkalmával Isten áldását kéri. 13. Esperes úr jelentése kapcsán bemutatja Szabó István volt veleméri ig. tanítónak a szalafői I, Szabó Istvánné Vörösmarty Jolán oki. tanítónőnek a szalafői II., Demény Sára oki. tanítónőnek a kerkáskápolnai II., Kóri Ernő oki. tanítónak a veleméri, Gaál Dénesné Vörösmarty Erzsébet oki. tanítónőnek a szentgyörgy völgyi II, Kerecsényi Ilona oki. tanítónőnek az egyházasrádóci II. és Pais Sándorné Iglói Margit oki. tanítónőnek a barabásszegi II. tanítói állásra tör­tént szabályszerű megválasztásáról szóló iratokat Egyházmegyei közgyűlésünk a választásokat a maga részéről is jóváhagyja. Nevezett tanítókat állásukban megerősíti. Munkájukra és életükre Isten áldását kéri. f4. Esperes úr jelenti, hogy a segédlelkészek személyé­ben és múlt évi elhelyezésében annyiban történt változás, hogy Fejes László körmendi segédlelkész a szentgotthárdi fiókegyházba került. A szentgotthárdi Iskolaszanatórium veze­tősége a segédlelkésznek ellátását lakás nélkül biztosította. Nagyrákosra múlt évi szeptember 1-én Szombathy István, Zalaegerszegre szeptember 15-én Kiss Károly segédlelkész rendeltetett. Egyházmegyei közgyűlésünk a segédlelkészek elhe­lyezését tudomásul veszi. Esperes úrnak a szent­gotthárdi segédlelkész számára a Magyar Iskola­szanatóriummal az ellátás ügyében folytatott és végzett eredményes tárgyalásáért köszönetet mond. 15. A hitéletről szóló esperesi jelentés nyomán egyházmegyei közgyűlésünk ebben a vérzivataros háborúban, amelyben az európai keresztyénség élet­halálharcát vívja, a hadbahívottak különleges lelki gondozását levéllel vagy küldött ige útján, az itthon­maradottak ügyének pedig szeretetteljes felkarolását tanáccsal vagy anyagi segítségek nyújtásával minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom