A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 22 — 4 öröme telt abban, hogy Isten kegyelme Horthy Istvánban, a céltudatos magyarban és szervező erőben nemcsak a fiúi támaszt, hanem a kormányzóhelyettest is oda állította Kormányzó Urunk mellé, hogy országlásának gondjait vele megossza. Kormányzóhelyettes Urunk a kötelességteljesítések közül a legsúlyosabbat, magyar katonatestvéreinek sorsát, a harctéri szolgálatot választotta a legeslegelső sorban. A ma­gasba szállt biztos kezével vezetett gépmadarán, hogy az ellenség minden mozdulatát előbb észrevegye és hogy onnan minden magyar katonájára is jobban tudjon vigyázni. Hősi halála pótolhatatlan vesztesége nemzetünknek. Egyházmegyei közgyűlésünk könnyes szemmel, néma felállással tiszteleg a hősi halált halt nagybányai vitéz Horthy István emlékezete előtt. Nemzetünk diszét, büszkeségét, legszebb reményeinek letétemé­nyesét vesztette el benne. Megdöbbenve a mélységes gyászban minden érzésünkkel Főméltóságű Kormányzó Urunk felé fordulunk, aki mindenét odaáldozta ma­gyar nemzetünk megmaradásáért és boldogulásáért. Vele együtt Kormányzóhelyettesünk is már bevonult ennek a magyar nemzetnek szívébe. A fiu, aki életét adta nemzetéért, örökké élni fog a nemzet emléke­zetében. A kegyelem Istene legyen Kormányzó Urunkkal, magyar nemzetünkkel! Egyházmegyei közgyűlésünk mélységes fájdal­mának a Kormányzó Úr Őfőméltósága Kabinetiro­dájához küldött táviratban is kifejezést adott. 7. Esperes űr a hála és elismerés szavaival emlékezik meg a nagy magyar álmodó, Körösi Csorna Sándor 100 évvel ezelőtt bekövetkezett haláláról, méltatván életének, munkájának és halálának jelentőségét. Egyházmegyei gyűlésünk Esperes úr indítványa nyomán elrendeli, hogy iskoláinkban — ahol eddig még nem történt meg — október hó folyamán Körösi Csorna Sándor-nap tartasssék és felállítandó szobrára minden ref. iskolánk által és részéről ado­mányok gyűjtessenek, amely adományok október hó 31-ig az egyházmegyei pénztárnok úrhoz lesznek beküldendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom