A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
— 31 -lésekben megemlíteni. Az ifjúsági munka előbbrevitelére, egészségessé tételére és részben megindítására igen fontos, hogy egyházmegyénk ifjúsági lelkésze, Pataky László a belmissziói előadóval a jövö évben megkezdje az egyházak látogatásán. Ennek elmulasztása eddig is csak tisztán anyagiak hiányában történt. Ezt a törvény is elrendeli és a jövőben meg kell találni rá a fedezetet. Ez évben csak az egyházasrádóci gyülekezet ifjúsága részesült e látogatásban. Az egyházmegyében a lányok száma 962. Kétszázzal több, mint a mult évben. A megkonfirmált lányokat a leányegylelekben és több helyen a nőkkel közös egyesületben tartják össze. Leánybibliakör 11 egyházban működik, leányegylet pedig 16 egyházban. A vezetők lelkésznék, tanítónők, őzv. tanilóné, világi nő, sőt Ispánkon egy leányegyleti tag. Külön előadást és legalább műkedvelő előadást 9 egyház rendezett a leányok számára, vagy lányok által. A leányifjuság 50 % át sikerült a munkába bevonni, amely tény maga is amellett bizonyít, hogy a leány szivek igen alkalmasak az evangéliumi magvak befogadására. A leány- és nöegyleteknél több egyházban mintha kísértene annak veszedelme, hogy inkább műkedvelői összejöveteleket, esetleg szeretetvendégségeket rendező társasággá válnak, amikor a jótékony célra szükséges pénzt összeszedik, vagy még össze is táncolják,- mint hivő szivü evangéliumi közösségekké. Igyekezzünk a leányegyleteket evangéliumi közösségekké tenni, mert ez az igazi cél. Megemlítésre méltó, hogy Körmenden 43 éve működik a nőegylet áldásos eredménnyel. A tanítónőket a törvény is kötelezi a leánymunkára és mégis egyik tanítónővel bíró leányegyház jelentésében semmit a leánymunkáról nem olvasunk. A felnőttek közötti munka a legtöbb egyházban vallásos esték tartásából és családlátogatásból áll. Az előbbieket 25 egyházban rendezték, családlátogatás 19 egyházban volt. A rendszeres családlátogatással igen nagy eredményeket érhetünk el egyházunk javára. Az esti istentiszteletek és a bűnbánati héten az urvac«orára előkészítő istentiszteletek is mindjobban szaporodnak. Az utóbbiak már 8 egyházban vannak, a legeredményesebb és legnagyobb számban Körmenden. Meg kell említenem különösen a szórványokban a lelkész vezetésével Barabásszegen és Szentgyörgyvölgyön tartott házi áhítatokat. A gyülekezet felnőtt tagjai számára 6 egyházban: Körmendem Barabásszegen, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Szentgyörgyvölgyön és öriszentpéteren tartottak bibliaórát. A férfiak számára csak két eg) házban. A nők bibliaóráján egy-egy alkalommal 155 résztvevő jelent meg, ami igen biztató szám. Külön meg kell emlitenem, hogy Szombathelyen a reverzálist