A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

- 23 -­végezték. Voltak nagyon helyes, igen jó beosztással készült, majd kevésbbé sikerült, voltak csak ugy hirtelenében összeütött gyenge tanmenetek. Ezeken az illetékesek tanítás közben még sokat javíthatnak és az esetleges kinövése­ket lefaraghatják, a hézagokat kitölthttik annyira, hogy egészen jó eredményt érhetnek el vele. Különben a legjobb Lecketerv is csak annyit ér, amennyit készítője meg tud belőle valósítani. Ebben az évben új vizsgálati jegyzőkönyvvel kellett dolgozni. Pon­tos, hibátlan kitöltése nem mindenütt sikerült. Vannak benne magyarázatra szoruló pontok. Ennek következtében nem is egységesen lettek kitöltve. Sza­bó István, bizottságunk érdemes tagja egyöntetű eljárás végeit a jegyzőkönyv hány példánybani és az egyes pontok mikénti kitöltése felett eszmecserét kér a tanügyi bizottságtól. Különösen a 22, 23, 25, a Pótiv 5, 7, 8 pontjai olya­nok, melyek megbeszélést igényelnek. A III. sz., vagyis a kerkamelléki körzet jelentése nem minden fáj­dalomtól mentesen jegyzi meg, hogy a vallás és ének tanítása terén, kisebb fogyatkozásoktól eltekintve, tanítóink minden lehetőt megtesznek, mégsem mu­tatkozik erőteljesebb vallásos ébredés. Felveti a kérdést, vájjon mit lehetne tenni az iskolának különösen az akarati nevelés terén? Kifogásolja a Tanterv azon követelményét, hogy I II. osztályokban követeli bibliai történetek bizonyos formában való betanítását, mely a ren­delkezésre álló időt teljesen felemészti, igy tekintettel iskoláink osztatlan ál­lapotára, nem jut idő a sokkal fontosabb érzelmi nevelésre, akarat képzésre. E tekintetben a Tantervben megszívlelendő módosítást ajánl, melyet külön indítvány alakjában fogok a bizottság elé ttrjeszleni. Az iskolák körfelügyelői megvizsgálása az őrségi (II. sz.) körzet kivételével a kanonika vizitációval karöltve történt meg. Itt 10-12 nappal ké­sőbben. Jelentések általában örömmel számolnak be a vizsgálat alka.mával tapasztaltakról. A tanévet szept. 15-ig mindenütt megkezdték. Az évzáró ünnepélyt junius 12-16-án tartották. A tankötelesek 98-99 9/o mindenütt jelen volt a látogatáskor. Részben a tanító betegsége, részben a gyermekek közt fellépő járványos betegségek miatt rövidebb, vagy hosszabb ideig szünetelt a tanítás, a szalafői, őriszentpéteri, ispánki, körmendi, egyházasrádóci, pusztarádóci, kerkanémelfalui egyházakban. Az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy Imre Sándor kisrákosi lanitó is huzamosabb ideig beteg volt, de iskolájában tanítási szünet nem volt. Egy tanteremben Gaál Mária helyettesítésével folyt a tanitás. Somogyi Béláné Kustánszegben januártól-évvégéig, Hidashollóson Gróf Sándor kb. 10 hétig betegszabadságon volt. Előbbit Somogyi Ibolya, utóbbit Baksa József okleveles tanítók helyettesitelték. Lengyel Zoltán senye­házai tanitó katonai szolgálatot leljesiiett, helyettese Laczó Sándor oki. lani­tó volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom