A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

-f3 ­Nagyobb építkezés a gyülekezetek közül csak Szombathelyen tör­tént a lelkészlak felépítésével, mely 22.000 pengőbe került. Ebből a múltév­ben fizettetett ki 13 462 P., nagyobb javitáé pedig öriszentpéteren a kántor­tanító lakásán volt 2.513 P. 46 fill, összegben. Felemlithetők még a nagyobb javítást végeztető egyházak közül: Egyházasrádóc, Nagyrákos, Kerkanémet­falu, Pankasz, Senyeháza, Körmend, Kisrákos. A többi, ahol még történt va­lami, kisebb összegekkel szerepel. Az e cimen történt kiadások összege 18 781 P. 13 f. Kötelességszerűen jelentem még, hogy Egyházasszecsődön a Dé­nes sírbolt számadását az egyházlátogatás alkalmával megvizsgáltam és a sírboltot is megtekintettem és mindegyiket rendben találtam. Mindezek után az egyházmegyénkre vonatkozó statisztikai adato­kat a következőkben ismertetem: Anyaegyház: 13, leányegyház 12, rendes lelkész 13, hitoktató lelkész 1, segédlelkész 1, rendes tanitó 19, ideiglenes tanitó 1, rendes tanítónő 10. Lélekszám 14.557, született a polgári anyakönyv szerint 2°4, megkereszteltetett 233. házasság köttetett tiszta 64, vegyes 36, református lelkész által megáldatott 95, más vallású lelkész által 4, a gyer­mekek vallására egyesség jött létre egyházunk előnyére '5, egyházunk hát­rányára 3, meghalt 219, konfirmáltatott 265, hozzánk áttért 28, tőlünk kitért 10, beköltözött 13, kiköltözött 15, viszás házaspár 5, törvénytelenül együtté­lő pár 34, vegyes házaspár 609, jótékony nőegylet 6, református énekkar 15, vallásos estély tartatott 149, mindennapi iskolakötelesek száma 1259, iskolá­ba jár 605. Bírságpénz nem folyt be. Állami, vagy más felekezeti iskolába járó református tanulók száma 206, iskolánkba jár más vallásfelekezetü 375. A vagyoni viszonyokra vonatkozólag adattárunk a következő szám­adatokat tartalmazza: Ingatlanvagyonértéke 1.409.445 P. 33 fill. Ingóvagyon értéke 131.183 P, 29 fill. Ingatlan és ingóvagyon értéke 1.540.628 P. 62 f. Teher 65. 716 P. 68 fill. Tisztavagyon 1.476.034 P. 96 fill. Régibb alapítvány 16.092 P. 20 fill. Folyó évben tett alapítvány 169 P. 39 f. Önkéntes adako­zás, hagyomány 2.972 P. 56 fill. Az egyház tulajdonát képező ingatlanokból a gyülekezetek használnak 393 kat. hold 684 négyszögölet, a lelkészek 320 kat. hold 464 négyszögölet, a tanítók 215 kat. hold 1161 négyszögölet, Uj ingatlan szereztetett 1200 P. értékben. Kamatozó tőke 9 014 P. 12 fill. Egy­házi adó kivettetett pénzben 42.881 P. 91 fill., gabonában 719 métermázsa 53 kg. A kivetett egyházi adóból befolyt pénzben 30.061 P. 04 fill., gabo­nában 708 q 39 kg. Az adósságokból törlesztettek az egyházak 2520 P. 90 fillért. Az egyházak mult évi bevétele volt 113.304 P. 09 fill. Kiadása 98.409 P. 05 fill. Az egyházi épületek biztosított értéke 333.274 P. A biztositások évi dija 438 P. 06 fill. Uj építkezések javítások költsége 18 781 P. 13 fill. Perselypénz 1615 P. 85 fill. L ... Jelentem még, hogy sürgősség miatt a következő ügyek nyertek

Next

/
Oldalképek
Tartalom