A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

kegyelettel az 5 emlékét és fejezzük ki közgyűlésünk őszinte részvétét a gyászolók előtt. Mélyen meghatva emlékezen; meg egyházmegyénknek egy másik veszteségéről: Éhen Gyulám, kir. kormányfőtanácsos, egyházmegyei világi tanácsbiró urnák f. évi január havában történt elhunytáról is. A megboldogullról tudjuk, hogy nagy szerepet játszott egykor Szombathely megyei székhely életében, -újabb fejlődésének, mint polgármester, mondhatni alapvetője volt, majd képviselte az országgyűlésen is. Egyházmegyénkben korábban fejtett ki nagyobb tevékenységet, amennyiben 1883 tói 1885 ig egyházmegyei világi jegyző, majd három évig ügyész, 28 évig kerületi képviselő és 1885-től haláláig világi tanácsbiró volt. De mintegy másfél évtized óta már erejének gyengülése miatt mondhatni teljesen visszavonult, úgyhogy gyűléseinkről is elmaradt. Nem felrdkezheíünk meg azonban korábbi tevékenységéről, ügyeink iránt tanúsított meleg érdeklődéséről, azért örökítsük meg emlékét jegyzőkönyvünkben. Az elszomorító eseményekről szóló jelenlés mellett és után jó! esik felemlíteni az előfordult megható és örvendetes jelenségeket is. Ne tűnjék fel kérkedésnek, hiúságnak, ha mindenekelőtt arról a meleg ünneplésről emlékezem meg, melyben saját gyülekezetem az elmúlt karácsony ünnepén részesített, amikor 40 évi körmendi lelkészi működésem alkalmából valóban jól eső szeretete, ragaszkodása és hálája jeléül igazán meglepetésül impozáns, megható keretben jubileumi ünnepséget rendezett, tanúságot téve vallásosságáról, egyház-szeretetéről és példát adva a lelkészi szolgálat megbecsülésére, de egyúttal megérdemelt elismerést is szerezve a maga számára, amit méltónak tarfok a jegyzőkönyvünkben való feljegyzésre is. Mélységes hálával ismétlem meg akkori köszönetemet most és e helyen is gyülekezetemnek, Körmend városának, felekezeteinek, egyházmegyénk gyülekezeteinek, valamint közelben és távolban mindazoknak a jóbarátoknak, ismerősöknek, kik abból az alkalomból szóval, vagy írásban jókivánatokkal elhalmozni kegyesek voltak. De bekoronázta a megemlékezésnek és elismerésnek mindeme nyilvánulásait az a kitüntetés, melyben csakhamar ezután, február hó folyamán a legmagasabb helyről, Föméltóságu Kormányzó Ur kegyességéből részesültem, aki valóban váratlanul, érdememen felül az egyházi és közélet terén magasra értékelt érdemeim elismeréséül a magyar királyi kormányfötanácsosi cimet méltóztatott adományozni. A kitüntetésért annakidején mind a Föméltóságu Kormányzó Urnák, mind az előterjesztést megtevő Miniszterelnök Urnák a megadott, megfelelő formában kifejeztem leghálásabb köszönetemet, de azt hiszem méltó, hogy a Kormányzó Urnák e kegyessége jegyzőkönyvünkben is kellő kifejezésre, megörökítésre találjon. Örvendetes jelenséget emlitek fel az őriszenfpétert gyülekezet köréből is, ahol a mai nehéz anyagi viszonyok ellenére valami megható és elismerésre méltó folyamata indult meg a gyülekezet iránt való áldozatkész-