A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

— íb — a helyén valónak, sőt szükségesnek egyházkerületeink püspökei, főgondnokal még a mult év végén az országos zsinat határozatából körlevélben keresni fel gyülekezeteinket : híveinket és a már akkor is súlyos helyzet feltárása mellett Isten igéjének lelkekbe markoló szavaival őket kitartásra, a bajok között is rendületlen megállásra, valláshoz, egyházhoz való hűségre, egymás támogatására és segítségére buzdítani. — Valóban ezekben a nehéz napokban reánk is, első sorban lelki pásztorokra, azután a gyülekezetek világi vezetőire, elöljáróira az a nemes hivatás vár, hogy a vallásosságnak minél belterjesebb munkálásával igyekezzünk a hitet, Istenben való bizodalmat erősíteni és a jobb jövő reményét ápolni, tudva, hogy Isten igazsága, az erkölcsi és természeti törvény szerint is: Megvirrad még valaha. nem lesz mindig éjszaka. Azt hiszem» mindnyájan egyet értünk abban, hogy ennek a leverő, lenyűgöző helyzetnek, ha nem is egyetlen, de egyik főoka hazánknak még mindig megcsonkított állapota. És hogy az általános helyzet eddig még mélyebbre nem sülyedhelett, az a Kormányban szerepelt férfiak bölcsessége, ügyessége mellett annak a gondviselésszerű férfiúnak a Főméltóságu Kormányzó Urnák az érdeme, kit az isteni kegyelem a legnehezebb, legzavarosabb időkben hivott el és állított hazánk élére, ki azóta állandóan bölcsen kormányozza nemzetünk'hajóját és akit az isteni gondviselés éppen a közelmúltban óvott meg egy balesetnek esetleg végzetes kimeneteiéiül. Hiszem is, hogy közgyűlésünk nem mulasztja el az alkalmat és Isten iránt érzett mélységes hálával tudomására juttatja a Kormányzó Urnák e fölölr érzett legőszintébb örömét és kifejezi legmélyebb tiszteletét és hódolatát. Áttérve most már egyházi életünkre, mindenek eiőtí egyetemeá egyházunkra való vonatkozásban kell felemlítenem azt a fon'os eseményt, hogy országos zsinatunk a mult évi október végén az uj törvényjavaslat harmadszori felolvasásával befejezte működését, egyúttal ünntpélyes formában megemlékezett a debreceni első zsint 50 éves évfordulójáról is. A törvények felterjesztettek a Kormányzó Úrhoz szentesítés végett, ami azonban eddig még nem történt meg. A zsinatról, szólva, nem hallgathatom el, hogy annak egyházi elnökét Dr.- Baltazár Dezső tiszántúli Püspök Ur Őnagyméltóságát a Kormányzó Ur a legmagasabb kitüntetésben részesítette az I. osztályú magyar érdemrend adományozása által, mellyel a Nagyméltóságú cim jár. A kitüntetett Püspök Ur Őnagyméltóságát egyházmegyénk nevében azonnal üdvözöltem, aki ezt ismét szívélyes hangú levélben köszönte meg. — De megilletődve kell ugyanitt megemlékeznem arról is, hogy a zsinatnak, valamint a konventnek is világi elnöke, a tiszáninneni egyházkerületnek pedig főgondnoka Nagyméltóságú Dókus Ernő úr e tisztségéről magas életkorára való hivatkozással lemondott. A fennkölt lelkű, ritka vallásos buzgóságu vezérférfiu, ki a folyó évi tavaszi konventhez 'intézeti magas szárnyalású lemondó