A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július, 1929. november

— Főhelyen kezdette meg. Az egyházmegyei elnökség, a szombathelyi és sárvári egyház küldöttsége egyházmegyénk határszéléig, Sárvárig elébe ment Őt fogadni. Szombathelyen ünnepélyesen fogadtatván, délelőtt itt végezte főpásztori teendőit, délután Egyházasrádócon, ezentúl is minden nap két gyülekezetet látogatott meg és körútját szeptember 16-án Zalaegerszegen végezte. Látogatása mindenütt örömünnepe volt az egyházaknak és községeknek, felekezeti különbség nélkül mindenütt örömmel üdvözölték a főpásztort, a templomok mindenütt zsúfolásig megteltek, a presbiteri gyűléseken a presbiterek teljes számban megjelentek, kellemetlen incidens sehol sem fordult elő. A bandériumokkal, diszkapukkal és virágokkal ékeskedő fogadtatások közül mégis ki kell emelnem a zalaegerszegi fogadtatást, hol az estéli órában, szakadó esőben a városi nagy közönség élén a vármegye főispánja, alispánja, a város polgármestere ünnepélyesen fogadták püspök urat. A főispán úr vacsorát adott tiszteletére, melyre a kiséret tagjai, a vármegye és város vezető tagjai hivatalosak voltak. Ki kell még emelnem a körmendi, a szentgotthárdi, lentii, novai főszolgabirákat, kik járásaikban szeretetre méltó szívességgel csatlakoztak a kísérethez. Püspök úr a körút befejezése után a gyülekezetekhez intézett levelében a többek között ezeket irta: „Indíttatva érzem magamat, hogy megköszönjem a szeretetnek és ragaszkodásnak azt a sok-sok jelét, melyet körutamon minden egyház részéről olyan jól esett tapasztalnom". A Mindenható áldja meg a főpásztort és tegye áldásossá református egyházunk felvirágoztatása érdekében tett fáradozásait. Mint az életben is szokott történni: öröm után szomorúság, — úgy jelentésemben is az örvendetes esemény után gyászesetekről kell megemlékeznem. Kis egyházmegyénk hivatalnoki létszámához mérten bő aratást tartott közöttünk a halál, hárman haltak meg egy év alatt. Nádasdy Benő szentgyörgyvölgyi lelkész, a szelidlelkü, apostoli buzgóságu, gyülekezete és mindenki által szeretett és becsült férfiú, életének delén, 41 éves korában súlyos operáció következtében hirtelen elhalt, itthagyva ifjú feleséget három kiskorú árvájával, árván hagyta gyülekezetét is, melynek felvirágoztatásán oly nagy buzgósággal és szorgalommal munkálkodott. Meghalt 1928. évi július hó 2-án. 19 évig szolgált mint lelkész, melyből 14 évet töltött Szentgyörgy völgyén. A gyászba borultaknak adjon a Mindenható vigasztalást, közöttünk pedig legyen áldott az ő emlékezete. Elköltözött közülünk Horváth Endre volt kerkanémetfalui lelkésztestvérünk is 75 éves korában 1929. évi január hó 1-én. 47 évig szolgált mint lelkész, 1927 október 1-én ment nyugdíjba. Most megtalálta az örök nyugalmat, a csendes pihenést. Legyen áldott emlékezete. A tanítói karnak is volt halottja. Kalmár Péter volt kerkáskápolnai tanító életének 67. évében 1929 május 30-án meghalt, itthagyva gyászbaborult nagy családját, kartársait, kik szerették és becsülték. 44 évig szolgált hűséggel, odaadással, közéleti munkásságával is nagy szolgálatokat tett községe lakosainak. Nyugodjék békével, legyen áldott emléke.