A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. augusztus
— 11 — tanügyi bizottság az egyházmegyei közgyűlés útján újból felterjesztéssel fordul a főt. egyházkerülethez a szombathelyi, kőszegi és zalaegerszegi hitoktatás rendezése, illetőleg egyelőre legalább Szombathely központtal egy önálló hitoktatói állásnak haladék nélkül való szervezése érdekében. 6. Elnök jelentése alapján tanügyi bizottság felhívni kéri a sorkitótfalu—kápolnai községi iskolai református hitoktatót, hogy a vallástani órák számát a tantervi utasításnak megfelelőleg emelje fel s egyházi éneket is tanítson. Egyúttal ezen iskolának vallástanítási ellenőrzését is a körlátogatók kötelességévé teszi s arról jelentésüket elvárja. 7. A tanügyi bizottság 5 éves megbízatása lejárván, tanügyi bizottság újabb 5 esztendőre a következőkép javasolja egyházmegyei közgyűlésnek a bizottság megválasztását: Elnök: Hodossy Lajos; körlelkészek: Fejes Gábor, Nádasdy Benő, Somogyi Gyula, Vörös Lajos; körtanítók: Asztalos József, Császár Ede, Soós Gyula, Szabó István; világi tagok: dr. Gyurányi Ferenc, Harsányi József rendes- és Szabó Géza póttag. 8. Tekintettel az őrségi és zalai köröknek kiterjedésére, tanügyi bizottság javasolja, hogy az eddigi három kör helyébe négy szerveztessék és pedig 1. a rábai kör: Körmend, Rádócz és Szecsőd gyülekezetekkel; 2. az őrségi kör: Szalafő, Szentpéter és Nagyrákos gyülekezetekkel; 3. a kerkamenti kör: Senyeháza, Kercza, Szentgyörgyvölgye és Kerkanémetfalu gyülekezetekkel s 4. a göcseji kör a távolfekvő Barabásszegi gyülekezettel. K. m. f. Vörös Lajos Hodossy Lajos jegyző. elnök. Egyházmegyei közgyűlés a tanügyi bizottság jelentését tudomásul veszi s annak egyes pontjaira a következő határozatokat hozza: Ad 2. A tanügyi bizottságnak egyházmegyénk múlt