A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június

- 20 ­nak azon határozatát, hogy lelkészlakát és régi iskolaépületét kijavíthassa, helybenhagyja. Az erre vonatkozó beterjesztett 9340 K szükségletet és fede­zetet kitüntető költségvetést szintén jóváhagyja. 27. A kerkáskápolnai leányegyház új tanterem építé­sének engedélyezését és erre vonatkozó költségvetésének jóváhagyását kérelmezi. Egyházmegyei közgyűlés a kerkáskápolnai leányegyháznak engedélyezi új tanterem építését a benyújtott terv- és költségvetés alapján, úgyszintén megengedi, hogy 2446 K 91 fill, fedezetlen építési összeg az adózókra aránylagos kulcs alapján rend­kívüli egyházi adó gyanánt kivettessék. 28. A felsőőri egyház jóváhagyás végett beterjeszti az I. tanítói állás módosított dijlevelét, mely szerint az egyház a régi dijlevél 19. pontja alatt iskolák fűtésére ren­delt hat öl fajárandóságot a dijlevélből törli s javadalmast az iskolák fiittetése kötelezettsége alól fölmenti. Egyházmegyei közgyűlés a felsőőri egyháznak szabályszerűen létrejött s kiállított s korszerűen módosított I-ső tanítói dijlevelét jóváhagyja s meg­erősíti s végleges jóváhagyás végett az egyház­kerületi közgyűlésre felterjeszti. 29. Tárgyalta közgyűlés a kustánszegi egyház presbi­tériumának kérelmét, melyben jóváhagyni s az egyház­megyei ügyész utján végrehajtatni kéri azon határozatát, mellyel Tuboly Zsigmond egyháztagot, mivel a gondnoki tisztet elfogadni vonakodott, az E. T. I. t.-c. 110. §-a értel­mében 60 K felmentési díjban elmarasztalta. Egyházmegyei közgyűlés a kustánszegi egyház presbitériumának Tuboly Zsigmondra vonatkozó elmarasztaló határozatát, mint meg nem fellebbe­zett s így már jogerős határozatot jóváhagyja s az egyházmegyei ügyész urat a fölmentési dijnak haladéktalanul való végrehajtására felkéri. 30. Kercza anyaegyházközség arra kér engedélyt, hogy a lelkész- és tanítói lak és iskola folyamatban levő

Next

/
Oldalképek
Tartalom