A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. június

- 25 — asszonyi mende-mondának bizonyult egyoldalú közlés folytán az 1910. évi dec. hó 19. napján a következő tartalmú levelet küldte Bajcsy Gyula felsőeőri lelkészhez, mint az E. T. VI. t.-c. 23. §-a szerint iskolai elöljárójához: „Tisztelendő Ur! Gyalókay és mások annak idejében figyelmeztettek, hogy önön a becsületnek látszó jellemvonás csak külső lárva, illetve máz. Ezt én nem igen akartam elhinni. De most már meg vagyok róla győződve. Teljes életemben fáj, hogy a hitvány embereket nem tudtam fölismerni. Legyen szives, ha jelleme van, ezen levelem kapcsán a felsőségnek feljelenteni, mert a mai naptól fogva én önt jellemtelen gazembernek tartom". S habár Németh Gyula tanító csakhamar meggyőződött indokolatlan hirtelen fellobbanásának teljes alaptalanságáról, felettes lelkésze ellen az 1911. évi március hó 6-iki kelettel egy újabb, durvaságok­kal tetézett levelet itézett lelkészéhez, mint iskolai elöljárójához, melyben többek között a következőket irja : „Ha ön a Néptanítók Lapját a postán átveszi, úgy tartsa meg, mert elfér, hogy a minisz­teri rendeleteket olvassa". Majd így rekeszti be: „Dóczynak egy kijelentése volt, mit kezdek akceptálni, hogy t. i. csak a buták lesz­nek papnövendékek, illetve papokká. Ezt majd én tudom is bizo­nyítani". Miután elsőrendű vádlott ezen kétrendbeli levélnek való­diságát és tőle való származását elismeri és mert a fentebb idézett sértések oly súlyosak, hogy annak alkalmazása már a tiszteletlen­ségnek a határát is messze túlhaladja; tekintettel az irásba foglalt sértéseknek ismételt voltára, továbbá arra, hogy vádlottnak semmi néven nevezendő oka nem volt arra, hogy elöljárója ellen ily minő­síthetlen kifakadásokra ragadtassa magát; tekintve másrészt azon enyhítő körülményt, hogy fegyelmileg még büntetve nem volt: őt a fennforgó bizonyítékok alapján vétkesnek kimondani és büntetlen előéletére tekintettel, ezúttal csak pénzbüntetésre Ítélni s mint ilyent az általa okozott eljárási költségek megfizetésére kötelezni kellett. Dóczy János másodrendű vádlottra vonatkozólag Németh Gyuláné és Németh Karolina tanuk egybehangzólag vallották, hogy másod­rendű vádlott előttük ezelőtt három évvel akként nyilatkozott, hogy: „csak buta emberek lesznek papok"; és Bajcsy Gyula lelkész fiát tanítván, mivel számolni nem tudott, róla így nyilatkozott: „ez is buta, jó lesz papnak". Miután másodrendű vádlott a vizsgálóbiztos előtt tett vallomásában maga is megengedi, hogy ilyen nyilatkoza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom