A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 39 — b) A magyarországi prot. lelkészeknél folyó évi május 20-án hazaszerte megtartott „Bocskay-üunepély"-böl, midőn egyletünk is a maga szerény körében, a közgyűlés alkalmával részt kivánt venni; jelenlevőket a visszaemlékezés ezen indítvány elfogadására késztette: A haza- és vallásszabadságért 300 évvel ezelőtt dicsőén harczolt Bocskay István s az általa kivívott prot. vallás szabad gyakorlatát biztosító bécsi békekötés magasztos emléke jegyzökönyvünkben örökittessék meg. c) Főtiszt. Antal Gábor püspök ur, egyházkerületünk nagytudo­mányu, fenkölt lelkű, szeretett föpásztora, akinek gondja kiterjed és sugárt vet a sokszor meddő küzdelmek, a csalódások által még mindig annyira terhelt ref. tanítóság borulatos életébe is; midőn tiz évi magas hivatali működésére tekinthet vissza: egyletünk erről megemlé­kezve, az eddig ö felette őrködött isteni gondviselésért hálát adván, sokáig leendő megtartatásáért ég felé emelkedett a buzgó óhaj. A közgyűlés örömérzetének jegyzőkönyvileg kifejezésre juttatása elrendeltetett. Az elnöki jelentés tudomásul vétetett, tett intézkedései jóváhagyattak, lelkiismeretes fáradozása elismeréssel és köszönettel találkozott. 4. Kalmár Péter egyleti pénztáros felolvasta évi jelentését, mely szerint: Hátralék, mint követelés . . . 48 „ — „ Vagyon az év végén . . . . 72 K 35 f. A felmentvény pénztárosnak megadatott. Ezzel kap­csolatban a közgyűlés kimondotta, hogy ha a ha nyagfize­tök pontosságra serkentése sikertelen marad, a jövőben szigorúbb eljárás fog igénybe vétetni. 5. Fülöp Gyula egyleti főjegyző felolvasta „Árvák árvája" czimü szatirikus költeményét, ami nagy tetszést aratott s eme hatá­rozatot keltette: Ha a gyűlési jegyzőkönyvben tér engedtetik, egész terjedelmében záradékul vétessék fel és azonfelül a Bevétel. . . Kiadás . Pénzmaradvány 100 K 47 f 76 „ 08 „ 24 K 35 f

Next

/
Oldalképek
Tartalom