A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március, 1903. július
családnak is, de meg dicséretére válnék a ref. tanítóságnak is, melyből kifolyólag indítványozom : Alakítsunk önmagunkból egyleti énekkart; körönként tanuljunk be otthon egyenlő kottáról néhány gyászdalt, mindenki több-több szólamot, a szerint a mint hangterjedelme engedi és az otthon betanult énekeket közgyűlésünk alkalmával összepróbáljuk, közgyűlésünk ez által is élénkebb lesz, de meg igy önmagunkat is képezzük. A mutatkozó hiányokat kijavítván, ugy vennők használatba a jól betanult éneket tanitó és lelkész — esetleg azoknak elköltöző kedveseinek temetésekor. — Különösen pedig a „Hymnust" és „Szózatot" ajánlom testületünknek összhangos betanulásra, hogy mint magyar tanítókhoz illő, e magasztos és hazafias dalok egyikének „összhangos" eléneklésével zárhassuk be közgyűlésünket". Jelen indítvány közgyűlésünk által egyhangúlag elfogadtatik s az előkészítéssel és a létesítendő egyleti énekkar vezetésével közgyűlés indítványozót bizza meg. 17. Jövő évi közgyűlés helyéül, — tekintettel a testületi tagok többségére — a közgyűlés tavalyi határozatát megváltoztatja és Nagy-Rákost jelöli ki. 18. Gyűlés a „Hymnus" eléneklésével véget ért. Hitelesítjük : Soós Gyula Jegyezte: Darab Lajos egyesületi elnök. testületi főjegyző. Papp Béla, Gózon Lajos egyleti tagok. Mjy •YY\