A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március, 1903. július
— 49 — 11. Nt. Bajcsy Gyula körlelkész ur ezen állásáról 6 évi működés után szinte lemond, helyébe a „rábamelléki" körbe körlelkészül nt. Jezerníczky Kálmán tr.-szecsődi lelkész, e. m. tanácsbiró urat s a t. ü. b. elnökét hozza javaslatba a bizottság. — 12. A tanügyi bizottság tanitó tagjainak megbízatása is lejárt, az uj választás iránti eljárás megejtését a fennálló szabályzat értelmében t. ü. b egyházmegyénk elé tisztelettel beterjeszti. — Több tárgy nem lévén, elnök a gyűlést bezárja. — Hitelesiti: Jegyezte: Jezerniczky Kálmán Kalmár Péter t. U. b. elnök. biz. jegyző. Az egyházmegyei közgyűlés a tanügyi bizottság jegyzőkönyvét tudomásul veszi, az abban foglalt javaslatokra pedig a következő határozatokat hozza: A 4. pont alatt foglalt előterjesztés alapján a közgyűlés felhívja azon lelkészeket, a kiknek egyházuk területén nem ev. ref. egyházunk által fentartott tanintézetek vannak, hogy az azon tanintézetekbe járó ev. ref. tanulók vallasoktatásáról gondoskodjanak s azoknak vallástani vizsgáján jelen legyenek. — A 8. pont alatt a „franczia sarcz-alap" kamatának az eddigi gyakorlattól eltérő felhasználására vonatkozó indítványt a közgyűlés nem fogadja el, hanem az 1901. évi e. m. gyűlés jkvének 34. pontja alatt foglalt határozatot továbbra is fentartja. — A 10. pont alatt Szakái János az „őrségi" körben viselt körlelkészi állásáról lemondván, helyette körlelkésznek Szűcs László senyeházi lelkész megválasztatik. Ali. pont alatt Bajcsy Gyula a „rábamelléki" körben viselt körlelkészi állásáról lemondván, helyette körlelkésznek Jezerniczky Kálmán tr.-szecsődi lelkész megválasztatik.