A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus
- 46 A tárgyalás alatt levő s fellebbezésnek tekinthető előterjesztéssel megtámadott presbiteri gyűlési határozat, mivel ellene az arra jogosultak közül a törvényes határidőn belül senki sem élt fellebbezéssel, jogerőre emelkedett, ennélfogva azt sem az egyházi törvényeinkben teljesen ismeretlen előterjesztéssel, sem pedig elkésetten és arra illetéktelen által benyújtott fellebbezéssel joghatályosan megtámadni és ilyen beadvány alapján felülbírálni nem lehet. A kifejtettek szerint jogerőre emelkedett presbiteri gyűlési határozat — mint azt a fellebbezésnek tekinthető előterjesztés állítja — a lajoskomáromi egyházközségre sérelmes és annak anyagi veszteséget is jelent; ez a tény azonban még valósága esetén sem vonhatja maga után a megtámadott határozat megsemmisítését, hanem ez esetben az egyházi I. tc. 73. §-a nyerhet alkalmazást, mely szerint a presbiterek minden olyan károsodásért, amely a presbitérium ténye vagy mulasztása következtében állott elő, kártérítéssel tartoznak s ez a kártérítési kötelezettség csupán azokat a presbitereket nem terheli, akik a káros vagy hátrányos intézkedésben nem vettek részt, az e tárgyban tartott gyűlésen nem voltak jelen, vagy akik ezt a káros vagy hátrányos határozatot — bár sikertelenül — ellenezték és ez a gyűlés jegyzőkönyvéből megállapítható. 104. Hordó István és 26 társa, csőszi egyháztagok fellebbeznek esperes úrnak Szalay Károly szigetszentmiklósi segédlelkésznek a csőszi lelkipásztori állásra meghívása érdekében benyújtott — 205 aláírást tartalmazó — ivek elbírálása tárgyában 115/1939. esp. szám alatt tett intézkedése ellen. Egyházmegyei közgyűlés a fellebbezés felett napirendre tér, mert a fellebbezést Szalay Károly szigetszentmiklósi segédlelkész érdekében nyújtották be, nevezett segédlelkészt pedig időközben a csőszi egyházközség lelkipásztorává