A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

- 32 ­72. Tárgyaltatott az egyházmegyei tanügyi bizoti­jegyzőkönyve a benne foglalt javaslatokkal együtt, amint következik: Jegyzőkönyv. Felvétetett Székesfehérvárott, 1939. évi augusztus hó 2-án a mezőföldi református egyházmegye tanügyi bizottságának ülésében. Jelen voltak Benedek József elnöklete alatt: Bakó Lajos esperes, Nagy Gyula, Vargha Sándor, Fülöp László, Bakó Béla körlelkészek, B. Vargha Jenő, Nagy Gyula, Székely Lajos, Kovács Miklós, Király István, Molnár Gyula körtanítók és Martos Gyula világi is­kolafelügyelő. 1. Elnök meleg szavakkal üdvözli a tanügyi bizott­ság tagjait, a gyűlést megnyitja. 2. Elnök jelenti, hogy a tanügyi bizottság jegyzői tisztsége lemondás folytán üresedésben van^ felhívja a tanügyi bizottsági gyűlést jegyzője megválasztására. A gyűlés jegyzőjévé Kovács Miklós pol­gárdi tanítót választja meg. 3. Az elnök beterjeszti és felolvassa a körfelügye­lőségek iskolavizsgálati jegyzőkönyveit, valamint sta­tisztikai adatai alapján szerkesztett elnöki jelentést és az egyházmegye tanügyének statisztikai tükörképét, melyekből egyházmegyénk tanügyének minden fonto­sabb mozzanata kitetszik. A tanügyi bizottság jóleső örömmel veszi tudomásul az egyházmegyei tanügy fejlődését, zavartalan menetét, a tanügy hűséges munkásai­nak a nagy cél érdekében odaadó fáradozását, amiért jegyzőkönyvében minden egyes hű mun­kásnak elismerését és köszönetét nyilvánítja. 4. Az elnöki jelentés kapcsán halaszthatatlannak tartja Dég iskolájának fejlesztését, illetve a tanulók számának megfelelően a harmadik tanítói állás meg­szervezését. Az egyházmegyei tanügyi bizottság az el­nöki jelentést tudomásul veszi és a tanügyi bi­zottság jegyzőkönyvét — a statisztikai A., B.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom