A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. február, 1938. augusztus

— 72 — a katonai parancsnokhoz irányítsa. Bemutatkozáskor így fogadta öt: »Szervusz, pajtás!... Tartalékos százados vagyok. N. huszárezredes, katonai parancsnok nevében felhívlak, hogy haladéktalanul jelentkezzél nála«. A jelentkezés meg is történt, de a tervezett pogrom elmaradt. Egyébként N. ezredessel szenvedő alanyai voltak az oláh megszállás idején egy veszedelmesen kezdődött, de vidáman végződött esetnek. Szeptember 21-én, vasárnap délelőtt az a rémhír terjedt el a román katonai vezetőség körében, hogy közelget a városhoz Horthy nemzeti hadserege s öt huszár belovagolt már a demarkációs vonalig. A beijedt oláhok rögtön fegyverbe szólították embereiket, hadiállapotot rendeltek el s Lipcseyt és N. ezredest őrizet alá vették s internálták a »Magyar Király« szálló egyik helyiségében. A két »fogoly« kezdetben nem értette a dolgot. Ámde hamarosan fölemelkedett a helyzet magaslatára: elkezdtek sörözgetni, majd megebédeltek s utána kedélyesen elpityizálgattak és amikor késő délutánra nyilvánvaló lett, hogy rémületükben rendelték el az ostromállapotot az oláhok és elbocsátották a két letartóztatottat: ezek zavartalan nyugalommal sétáltak haza, mint akik legjobban végezték dolgukat. Lipcsey aranyos jó szivű ember volt, — tartósan nem tudott haragudni még rosszakarójára sem. Az történt, hogy rendkívüli szolgálatainak elismeréséül jelentékeny összegű személyes pótlékkal honorálta őt a városi törvényhatóság s ezt nyugdíjként is beszámította néki, de évről-évre kellett megszavazni ezt részére a közgyűlésen. Megirigyelték tőle s a gyűlésen indítványt tett egyik tarokkpartner barátja, hogy ne fizesse tovább a városi pénztár ezt a személyes pótlékot, s ilyen módon elvontak Lipcseytől néhány ezer pengőt évenként. Nagyon bántotta őt a dolog aznap. Másnap azonban, amidőn barátjai mondták előtte, hogy az a feketemájú ember nem érdemli, hogy továbbra is le-