A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

- XVIII. ­latot én voltam szerencsés teljesíteni. Ugyandsak május 9-én történt meg a táci gyülekezet orgonájának ünnepélyes felszen­telése a délelőtti istentisztelet idején. A hívek buzgósága gon­doskodott róla, hogy az ünnepi alkalomra maga a templom is méltóképpen rendbehozassék. Belül azt is renováltatták. A fel­szentelő imádságot és az igehirdetést én végeztem. Mult évi közgyűlésünk óta 12 gyülekezetben volt alkal­mam szolgálatot teljesíteni mint igehirdetőnek, vagy mint elő­adónak különböző ünnepélyeken. A rendes egyházlátogató mun­kához a szokatlanul sok esőzés és az elromlott utak miatt kissé későn foghattam hozzá. Szükségessé vált azért két egyházláto­gató küldöttség alakítása. Öt egyházközségben Eötvös Sándor tanácsbíró és Bakó Béla egyházmegyei jegyző urak, nyolc egy­házközségben pedig Bózsa Sándor egyházmegyei főjegyző és Balogh Imre tanácsbíró urak végezték felkérésemre az egyház­látogatást. Az egyházmegye többi egyházközségében Simon Sán­dor főjegyző, Molnár Gyula, Benedek József, dr. Kovács Gyula tanácsbíró és dr. Rácz Jenő jegyző, egyházmegyei ügyész urak — egymást felváltva — voltak szívesek velem együttesen tel­jesíteni az egyházlátogatást. Értékes segítségüket itt is meg­köszönöm, kérve részükre a Nagytiszteletű Közgyűlés köszönet­nyilvánítását is. XIII. Az elnökségileg elintézett ügyekre a tárgysorozat rendjén kérem a közgyűlési jóváhagyást. XIV. A folyó évi augusztus hó végén Székesfehérvárott tar­tandó ORLE és ORPSz nagygyűlésekkel kapcsolatban az egy­házmegyei közgyűlés 77/1936. számú határozatával felkérte és felhatalmazta a szükséges intézkedések megtételére az egyház­megyei tanácsot. A nagygyűlések rendezése jelentős kiadással jár együtt, amelyből magának az egyházmegyének is ki kell venni részét oly mértékben, amennyire a testvéri közösség át­érzése és az illendőség megkívánják és amennyire a lehetőség megengedi. Ezeknek a szempontoknak figyelembevételével s az egyházmegyei tanácstagok egyértelmű megállapodása szerint szeretett elnöktársammal, az egyházmegyei gondnok úrral együtt úgy intézkedtünk, hogy az új költségvetésbe a nagygyű­lések megtartásához 1000 pengő egyházmegyei hozzájárulás állíttassák be a szükségletek közé, melynek fedezésére lélekszám utáni adófillérekből kell bevételről gondoskodni. Ez a tárgy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom