A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. december, 1936. július

— 58 — Vajha megengedné nekem az Isten, hogy szép, de nehéz munkamezőm útján bizton és hűségesen járva elődeim nyomába léphetnék, az esperesi székben méltatlan utódjuk ne lennék! Nagytiszteletű Közgyűlés! Nem telt bele egy év, hogy másodszor kerül új kézbe az Egyházmegye kormányzása. Ámde abból, hogy a zászlót, amelyre szent célok, magasztos eszmék vannak írva, váratlanul elejti a zászlótartó dermedt keze, nem az következik, hogy ki kell cserélni a zászlót, hogy másikat kell keresni helyette, hanem csak az, hogy akinek kezébe adják a felemelt régi zászlót, tartsa azt keményen, lobogtassa fennen, legyen hű ahhoz a zászlóhoz szívének, lelkének' teljessége szerint! Ilyen zászlótartójául szegődtem én most a Nagytiszteletű Mezőföldi Egyházmegyének. Tudom, hogy példaként kell világolnom. Tudom, hogy az Egyházmegyében elsőnek kell lennem mindama kötelességek teljesítésében, melyekkel — az Isten akaratával egyezően — mindnyájan tartozunk magyar hazánknak, református keresztyén anyaszentegyházunknak, egész szenvedő társadalmunknak. Nemcsak a Szent Könyv lapjain, nemcsak a törvénykönyvek paragrafusaiban vannak megírva ezek a kötelességek, de be vannak írva szivembe is! Boldog leszek, ha munkásságomon, hivatali intézkedéseimen meglátják s megérzik úgy az egyesek, mint meglátja, megérzi az egész Nagytiszteletű Egyházmegye, hogy a törvény hideg betűi és a paragrafusok élettelen merevsége mellett mindig ott van egyenes lelkem jóakarata, mindig ott van szerető szivem melegsége. Az egyházkormányzat kérdését illetőleg irányelvem az egyszerűség. Tisztán látom, hogy a bürokrácia sokszor mekkora hátráltatás, milyen mesterséges kerékkötő a gyors haladás útján. Ismerem a latin közmondást: »Forma dat esse rei«. Nem is tekintem én lényegtelennek a külsőt, de tudom azt is, hogy a betű megöl, a lélek az, ami megelevenít. A germán szellemóriás — Goethe — úgy tartotta, hogy a versnek a rím nélkülözhetetlen kelléke, de egyúttal azt is hangoztatta: inkább a rím vesszen, semhogy a gondolat csorbát szenvedjen! A formáért nem áldozni fel soha a lényeget! Mindent érdemben és mindent gyorsan elintézni! Ez lesz törekvésem egyházigazgatási tevékenységemben. Hogy ez valóban sikerüljön, Isten áldása mellett még az