A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

— VIII. — kell említenem, hogy az egyházlátogatás alkalmával két egyház­községben az iskolás gyermekek a rendes tanítási idő alatt távol voltak az iskolától. Mivel az egyházlátogatást a lehetőség szerint az iskolára is ki kell terjesztenünk, kérnem kell, hogy ennek ide­jében az iskolás gyermekek minden körülmények között felhivas­sanak az iskolába. Több helyen panaszt emelt a presbitérium a leventék temp­lombajárása ellen. Az az első dicséretes felbuzdulás, hogy a le­ventéket oktatóik vezették el a saját hitfélekezetük délelőtti isten­tiszteletére, a legtöbb helyen megszűnt s megszűnt ennek követ­keztében a levente-ifjak egyénenkénti templomlátogatása is. Tisztelettel kérem, méltóztassanak elrendelni, hogy a járási test­nevelési parancsnokságok e dologban szigorú intézkedésért és a tett intézkedés komoly ellenőrzéséért megkerestessenek. VII. A nem református középfokú tanintézetekbe járó ref. növendékek hittanvizsgáira esperesi megbízottaknak Móron Bakó Zoltán, Székesfehérváron Miklós Géza és Simon Sándor urakat kértem fel. A jelentés mindkét helyről beérkezett. 1. A móri állami polgári fiúiskolában 11, a polgári leány­iskolában 10 növendék nyert vallásoktatást heti 4 órán. A jelentés szerint a növendékek felelete határozott, tudása biztos, egyházi énekismerete bőséges. Az eredmény kitűnő. 2. Székesfehérváron 10 középfokú tanintézetbe 344 növendék járt s vaílástani vizsgán megjelent 325. A hitoktatást Szabó Dezső állami hitoktató, Vargha Kálmán és Parragh Árpád hitoktató s.-lel­készek végezték kellő szakértelemmel, pontossággal és kiváló eredménnyel. Működésűk ellen egy intézet igazgatója részéről sem merült fel panasz, sőt dicsérettel emlékeztek meg egyéni­ségükről és munkásságukról. A tanítás eredménye a magyar állami vasúti iparos tanonc szakiskolában, a róm. lcath. zárdai polgári leányiskolában, a róm. kath. zárdai továbbképző intézet­ben, a községi leánygimnáziumban, az állami kir. »Ybl Miklós« reáliskolában és ciszterci róm. kath. reálgimnáziumban jeles-, az állami repülő és motorszerelő szakiskolában, a társulati felső­kereskedelmi iskolában és az állami polgári fiúiskolában jó. A törvényes formákat minden igazgató pedánsan megtartotta. Fordult elő mégis néhány olyan eset, mely vallássérelemnek nem mondható ugyan, kívánatos volna mégis, hogy az ilyen könnyen súrlódásokra okot adó akadékoskodások, sem a szent családnak, sem magyar szüléknek, sem a Jézuskának, sem az ő kis barátai-

Next

/
Oldalképek
Tartalom