A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

— 57 — képességének is erős megpróbálásával. A vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úr iskolaépítési segélyt újabban kiutalt: Simon­tornyának 12.000, Mezőszentgyörgynek 20.000, Polgárdincik 24.000, Bodajknak 11.000 pengőt és 8000 pengőt a polgári község. Üj iskolák s részben tanítólakások épülnek Polgárdin, Kiingősőn, Berhidán, Simontornyán, Csákberényben, Bodajkon és Mezőszentgyörgyön azzal a törekvéssel és reménységgel, hogy a legközelebbi tanév elején már át lesznek adhatók magasztos rendeltetésüknek. Feltétlenül szükség van iskola és tanítólakás építésére, vagy legalább is nagyobbmérvü átalakítására még: Magyaralmáson, Csőszön, Soponyán, Igaron, Szilasbalháson, Mezőkomáromban, Szabadhidvégen, Enyingen, Siómaroson, Ősi­ben és Sárkeszin. Ez úton is felhívom az illető presbitériumo­kat s általuk az iskolafenntartó egyházközségeket, hogy kérvé­nyüket építési államsegélyért — ha eddig még be nem adták — haladéktalanul nyújtsák be a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, akár az illetékes tanfelügyelőség útján, akár szolgálati úton, hogy az itt-ott már a szó szoros értelmében elodázhatatlan építkezések mihamarabb megkezdődhessenek. Az is félő, hogy az iskolaépítési alap egyszer csak kimerül, vagy nagyobb mér­tékben megfogyatkozik, mielőtt a mi jogos igényeink kielégítet­nének iskolaügyünk mérhetetlen veszteségére és kárára. Egyszersmindenkori segélyben részesültek: Falubattyán 200 P-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól, Simontornya 150, Mór 151.15, Kisláng 150 P-ben a püspök úr rendelkezésére fennhagyott államsegélyből, Nádasdladány templomépítésre 1000, Ősi iskolaépítésre 1000, Sárkeszi iskolaépítésre 400 pengőben az országos közalapból. Az adakozásban megnyilvánuló egyházszeretetnek a már fentebb említetteken kivül szép megnyilatkozását látjuk még Balatonfőkajáron, hol Cserky Ádám és neje templomi szőnyege­ket vett 420 P, Horváth Gizella márvány keresztelőkutat 380 P, Mészáros Józsefné és Gáspár Pálné urasztali és szószéki terítőt '300 P, az egyházközség pedig a templomot újra tetőztette, az iskolát lepadlóztatta és a lelkészlakást átalakíttatta 18.000 P költséggel; Enyingen, hol Szűcs Zoltán lelkész nevére tettek 500 pengős alapítványt; Falubattyánban, mely templomot reno­váltatott 1920 P értékben; Igaron, hol a polgári község 375 P-t adott iskolafelszerelésre; Kislángon, hol a polgári község évi 5—600 P-vel járul az iskola fenntartásához; Lepsényben, hol

Next

/
Oldalképek
Tartalom