A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

— 55 — jegyző úr társaságában végezte is. Körutamban engem Kutasi Ferenc, Bibó Dezső, Keresztes János tanácsbirő urak és Bózsa Sándor körlelkész úr voltak szivesek kisérni. Fogadják az egy­házlátogatást végzett, vagy abban segédkezett urak szives kész­ségükért hálás köszönetemet. Az egyházközségek belső élete a legtöbb helyen rendes mederben folyik; bajok, nehézségek csak elvétve s inkább anyagi kérdések körül fordultak elő s azok is elimináltattak. Az istentisztelet látogatottságában különösebb emelkedés, de ha­nyatlás sem mutatkozik. Panaszt egy tisztviselő ellen jelentettek az egyházlátogatással kapcsolatban s az ellen a törvényes eljá­rást meg is kellett indítanom. A konfirmációt mindenütt rende­sen megtartották, e tekintetben renitens szülő csak elvétve akad. A reverzálisok statisztikája 40, az áttérőké pedig 9 —j—t mutat a mi javunkra. Ünneprontásról sehonnét sem jelentettek, az áldo­zatkészség nemes tüze sem aludt ki, az elöljárók csekély kivé­tellel kötelességteljesítők, vallásos estét Csajág kivételével min­den egyházközségben tartottak összesen 441-szer, a születések száma azonban csak 128-cal haladta meg a meghaltakét. Nagyon elszomorító képet mutat a születések statisztikája, melyet a szá­zalék számok kapcsán a következőkben terjesztek elő: Közép­bogárdpuszta 4.6, Dég 4.1, Lajoskomárom 3.9, Magyaralmás 3.7, Nádasdladány 3.7, Szilasbalhás 3.4, Pálfa 3.2, Sáregres 3, Mező­komárom 2.9, Mezőszentgyörgy 2.8, Sárszentmihály 2.8, Simon­tornya 2.7, Csősz 2.5, Kálóz 2.5, Tác 2.4, Sárker.esztes 2.4, Csákberény 2.2, Berhida 2.1, Balatonfőkajár 2.1, Falubattyán 2, Székesfehérvár 2, Siómaros 2, Soponya 1.9, Balatonkenese 1.9, Lepsény 1.8, Bodajk 1.8, Füle 1.8, Csajág 1.7, Balatonszabadi 1.6, Polgárdi 1.6, Igar 1.5, Kisláng 1.3, Küngös 1.3, Szabad­hidvég 1.3, Sárkeszi 1.2, Kiskovácsi 0.9, Ösi 0.7. Átlagos <>/o az egyházmegyében 2.31, az országos átlagnál bizony kisebb. Az elhaltak száma a születettekét meghaladta Szabadhidvégen, Enyingen, Siómaroson, Bodajkon, Székesfehérváron, Sárszent­mihályon, Ősiben (4 születés, 13 halálozás), Küngösön, Csajá­gon, Balatonfőkajáron és Fülén. Még szomorúbb pedig a kép, ha látjuk, mert látni kell, hogy e járvánnyal szemben a szó szo­ros értelmében tehetetlenek vagyunk. Az, hogy másutt még sivá­rabb a helyzet, nem vigasztal. A korszellemben van itt a hiba, melyet nem a belső erkölcsi érzés, hanem külső, gazdasági viszo­nyok irányítanak és azoknak is a leghelytelenebb meglátása,

Next

/
Oldalképek
Tartalom