A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. augusztus
- 31 — Egyházmegyei közgyűlés a szabályszerűen kiállított alapító-levelet jóváhagyja és megerősítés végett az egyházkerületi közgyűlés elé felterjeszti. 66. A budapesti Filadelfia Diakonissza Egylet, hogy a református szeretettevékenység területén 25 év óta kifejtett munkásságát megerősíthesse, tovább fejleszthesse s a lehetőség szerint újonnan szervezendő munkaágak által is szolgálhassa a magyar reformátusságot, rendszeres anyagi támogatást kér. Egyházmegyei közgyűlés kimondja, hogy a Filadelfia Diakonissza Egyletet a Bethesda-kórházi, árvaházi és egyéb szeretetmunkájában anyagilag is támogatni kívánja, ennélfogva ajánlja az egyházmegye kebelébe tartozó valamennyi egyházközségnek, hogy költségvetése keretében évenként rendszeresen támogassa a nevezett egyletet olykép, hogy a támogatásul szolgáló évenkénti összeg legalább annyi fillér legyen, amennyi az illető egyházközség lélekszáma. 67. A székesfehérvári egyház — a vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatok bemutatása mellett — kéri a tulajdonában levő u. n. Keresztes-féle ház megjavításával felmerülő költségek fedezésére a folyó évi 9082.64 pengő rendes egyházi adó után 20 <>/o-os rendkívüli adó kivetésének engedélyezését. Egyházmegyei közgyűlés a kért rendkívüli adónak 1928. évre történő kivetését engedélyezi. 68. Püspök urunk közli, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter államsegélyképen a következő tanszereket adományozta: a falubattyáni református elemi iskola részére 1 drb. métermértékek Bopp-féle gyűjteményét, a sárkeszi református elemi iskola részére pedig Magyarország és Európa 1—1 drb. politikai fali térképét és »Föld képe féltekékben« falitérképet. Egyházmegyei közgyűlés püspök űr közlését köszönettel tudomásul veszi. 69. Nagy Irén lelkészárva, miután vagyontalan és segélyezésre szorult, segély kiutalását kéri. Egyházmegyei közgyűlés a kérvényt — figyelemmel a 34/1925. számú közgyűlési határozatra — elintézés végett a számvevőszéknek kiadja. 70. A székesfehérvári egyház a tulajdonában levő u. n. Keresztes-féle ház javítási költségéinek kifizethetése végett kb.