A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. augusztus

— 22 — ' díjának a közigazgatási államsegély arányában való fel­emelése és egyéb szükségleteknek a pénzügyi viszonyok követelményeihez emelkedése. Egyházmegyei közgyűlés a költségvetést jóváhagyja s az egyházak hozzájárulását lélek­szám szerint az 1923. évre 28 K-ban állapítja meg azzal, hogy ezen összeg szeptember havára érvényes, a később fizető egyházak a fizetés idejében érvényes búzaár arányában kötelesek fizetni. Pénztáros felkéretik, hogy a kirovást oly időben küldje meg az egyházközségeknek, hogy a befizetés szeptember hóban megtörténhessék. 49. Költségvetés kapcsán elhatározza egyházmegyei közgyűlés 1. az egyházmegye elértéktelenedett és meg­semmisült alapítványi tőkéjének reintegrálását; e végre felhívja pénztárost, hogy az 1924. évi költségvetésbe e célra megfelelő összeget állítson be aránylagos, több évre teendő elosztás mellett és amennyiben 1923. évi zárszámadás esetleg nagyobb maradvánnyal záródnék, e reintegrá­lásra a folyó évben is felhasználtassák; 2. felhatalmaztatik az egyházmegyei elnök­ség és pénztáros, hogy felelősségük tudatában a változott pénzügyi viszonyokra tekintettel az egyházmegye pénzkezelési szabályzatának ren­delkezéseitől a pénzek elhelyezése, .kamatozta­tása, biztosítása, értékének megőrzése végett eltérhessenek s utasíttatnak, hogy a pénzeket akként kezeljék, illetve oly értékekbe fektessék, melyek folytán értéktelenedésnek lehetőleg nin­csenek kitéve; 3. a pénztári Szabályzatnak a viszonyok szerinti átdolgozására pénztáros és számvevő urak felkéretnek arra, hogy munkálataikat oly időben terjesszék be esperes úrhoz, hogy az a legközelebbi gyűlésen letárgyalható legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom