A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július
— 23 — utasítja a soponyai ref. lelkészt és elöljáróságot: 1. arra, hogy az 1918. évi egyházi számadást, valamint a következő évi számadásokat is, Varga Kálmán vizsgálóbiztos úrnak az egyházmegyei szabályzat alapján gyakorlatilag is megmutatott utasítása alapján készítse el; 2. arra, hogy a törvényesen kirótt egyházi adóknál törléseket kizárólag csak olyan esetben vigyen keresztül, amikor tüzetes vizsgálat után meggyőződött arról, hogy az illető adósoktól az egyházi adóhátralék vagy egyáltalán nem, vagy csak annak megélhetését kockáztató módon lenne behajtható; 3. arra, hogy a G. Szabó István és G. Szabó Istvánné-féle összesen 400 K alapítványi összegről szabályszerű alapító-levelet készítsen és azt a legközelebbi egyházmegyei közgyűlés elé jóváhagyás végett terjessze be; továbbá azon alapítványból elköltött összesen 107 K 50 f-t az alapítványnak haladéktalanul térítse vissza és erről nagytiszteletü esperesnek úrnak f. évi október hó l-ig jelentést tegyen. 4. Végül utasítja a soponyai egyházat a közgyűlés arra is, hogy naplóit, pénztári könyveit és a fizetésekről szóló nyugtákat és számlákat tételenként és a szabályoknak megfelelőleg kezelje, mert az esetben, ha a jelentésben feltárt szabálytalanságok még a jövőben is megismétlődnének, úgy kénytelen lenne az egyházi felsőbb hatóság szigorú intézkedésekkel fellépni. Miről a soponyai ref. egyház jegyzőkönyvi kivonatban értesíttetik. 53. Kenessey Gyula egyházmegyei ügyész beterjeszti jelentését a hozzá utalt ügyeknek a mai napig történt elintézéséről, a következőkben: Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! A mult 1917. évben megtartott egyházmegyei közgyűléstől a mai napig terjedő időre egyházmegyei ügyészi