A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július
- 90 Ezen bejelentést a közgyűlés tudomásul veszi; de mivel a bejelentésből azt látja, liogy a sérelmes közigazgatási bizottsági határozatnak inkább csak a magánjogi része tétetett fellebbezés tárgyává, mig ellenben közjogi része, ami pedig a legfontosabb, mert hiszen ez sérti a mi autonómiánkat, érintve nincs is; ennélfogva kötelességének tartja a közgyűlés figyelmeztetni az összes egyházakat, hogy hasonló esetekben a sérelmes közigazgatási határozatok vétele után azoknak megfellebbezése végett rögtön forduljanak az egyházmegyei ügyészhez. Egyúttal a közgyűlés Jezerniczky Lajos fokszabadi ref. tanító ellen a fegyelmi eljárást elrendeli és annak foganatosításával az elnökséget megbízza. A fegyelmi eljárás elrendelendő, mert Jezerniczky Lajosra mint ref. felekezeti tanítóra kizárólag ezen egyház törvényei a kötelezők. Ezen törvények alapján az abban szervezett hatóságok előtt lehet csak neki joga jogorvoslatot keresni minden bajában és így akkor is, ha javadalmának megállapítását sérelmesnek találja. Ezt neki tudnia kell és így midőn saját jobb tudása ellenére idegen hatóságokhoz folyamodott és ezzel egy idegen hatóságnak a mi önkormányzati jogunkba való illetéktelen beavatkozását tudatosan előidézte, a fegyelmi szabályokba ütköző cselekményt követett el. 67. Jezerniczky Lajos fokszabadi ref. tanító fellebbezése az egyházközség elöljáróságának 1912 augusztus hó 18-án építési ügyben hozott határozata ellen.