A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. augusztus

— 42 — vagy elkövetők anyagi felelőségének kimondását 's a hiva­tali aligminősithető hanyagságnak fegyelmi uton való leg­szigorúbb megtorlását jávasolja. Az állami segély kiutalá­sának ügyében akkor közben járt Miklós Géza és a dolog miben létének kiderítésére esperes ur által fel­kért Kálmán Vince tanács biró urak nyilatkozatuk, illetve jelentésük után egyhmegyénk felkéri esperes imát, hogy ez ügyben egyházmegyei gondnok ur javaslata szerint eljárni 's eljárása eredményéről a legközelebbi egyhmi közgyűlésre jelenteni méltóztassék. 14. Olvastatott a belsősomogyi egyházmegym azon indítványa, hogy más egyházkerületekben levő egyház­megyék példáját követve az 1911. évtől kezdve, mikor az Adriával kötött szerződés lejár, lépjen ki a kerületi kapcsolatból s maga kössön szerződést azon társulattal, mely a legelőnyösebb ajánlatot teszi s erre nézve egyházmegyénket is csatlakozásra hivja fel. A z egyházmegyei közgyűlés az indítvány 7 fe­lett napirendre tér azon okból, mert az egydiáz­kerület f. évi május hó 3-n tartott ülésében (39 p.) a szerződóst az Adria biztosító inté­zettel ujabbi 10 évre —- tehát 1920. dec. 31-ig már megkötötte, illetve annak megkütésóx-e az elnöséget felhatalmazta. 15. Tárgyalás alá került Kájel István őszödi lel­késznek a Konventhez benyújtott azon indítványa, hogy az eg3 7házak gyülekezeti tartalék tőke létesítése céljá­ból belkörü tűzbiztosítást létesítsenek. Az egyházmegyei közgyűlés az inditvány­nyal ez alkalommal érdemlegesen nem foglalko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom