A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. augusztus
23 püspök és a szatmári egyházmegyei esperes urak elbocsátó levelei, a csengerujfalui lelkész urnák esperesileg megerősitett szolgálati bizonyítványa, — dunántuli püspök urnák exmitálást engedélyező levele alapján vettem fel a s. lelkészek közé és exmitáltam. H. Nagy Sándor ur a f. év őszén teszi le az első lelkészképesitő vizsgát Debreczenben. Segédlelkész hiány miatt Dégen junius 15-ig nem alkalmazhattam segédlelkészt, az esperesi hivatalban is május l-ig tudtam s. lelkészt alkalmazni. Dégen april 24-től junius 15-ig Kovács Kálmán szilasbalhási lelkész ur végezte el a lelkészi hivatal teendőit kérésemre. Népes egyházának sok terhe mellett, az árván maradt gyülekezet gondozását — minden dijazás nélkül kiváló szorgalommal teljesitett lelkész urnák, e helyen is köszönetemet nyilvánitom. A lelkész választás foganatosítására május 30. óta sürgettem a gyülekezetet, azonban jelentésük szerint nem tudtak megállapodni a meghívandó lelkész személyében, lelkészt hallgató küldöttségeket választottak, ezek jelentéseik nyomán valószínű pályázat utján választanak. A pálfai lelkészi hivatalnak meghívás utjáni betöltése folyamatban van. Folyó év március havában tartott egyházmegyei közgyűlés 8. jkp. alatti határozatával a számvevőszék megalakítása czéljából javaslattételre hivattam fel. Mivel az 1887-dik évben tartott em. közgyűlés 40. jkp. alatti határozatával elfogadott szabályrendelet érvényben van, annak III. 15. §-a értelmében a gyűlési meghívóban összehívtam a számvevőszéket — felkértem a tek. világi számvevő urat az általa szerkesztett szabályrendelet átalakítására, munkálatát átvizsgálásra