A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. március
— 35 •Indokok: A panaszt el kellett utasitani és ebben az ügyben a további fegyelmi eljárást be kellett szüntetni és pedig e. t. VI. t.-cz. 26. és 27. §§-ai alapján azért, mert a fegyelmi tárgyalás során megállapittatott, hogy Szalay Károly nem okleveles tanitó és alkalmazása csak ideiglenes jellegű és annálfogva az idézett t. szakaszok alapján ellene fegyelmi eljárásnak helye egyáltalán nincs. A nem okleveles és ideiglenesen alkalmazott tanítót ugyanis joga van az egyházközségnek bármikor elbocsátani, állását megüresedettnek nyilvánítani és azt rendes pályázat utján okleveles tani tóval betöltetni. — Ugyanazért a bodajki ref. egyházat ama jogának gyakorlására annyival is inkább fel kellett hivni, mert a vizsgálati iratok igazolni látszanak azt, hog} 7 Szalay Károly kötelességót hanyagul teljesiti. — A bíróság ezen intézkedéséről Szalay Károly panaszlott ós a bodajki ref. egyház ezen végzés kiadásával értesíttetnek. — Kelt Székesfehérvárott, 1910. március 30-án a mezőföldi ref. egyházmegye egyházi birósága, mint fegyelmi biróság. Elnök megállapítja, hogy az Ítélet kihirdetésénél a biróság tagjain kivül, a jkönyvben előbb megnevezett valamennyi érdekelt fél jelen volt. — Szűcs Dezső e. elnök. Kenessey Miklós v. elnök. Kenessey Gyula jegyzőkönyvvezető.