A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. július
— 48 -mellett a terményadózást továbbra is fentartja, azzal a módosítással, hogy csak a szükséges gabonamennyiség vettessék ki, súlymértékben, a hivek vagyoni erejéhez képest a következő I—X. osztályba — ós pedig I. oszt. birtok nélküli családfő 20 klgr. stb. — gabonafizetéssel, amelynek az egyetemes convent által meghatározott átlagos egyenértéke, kilogrammonkint 15 fillérrel értékelve, minimál adókulcsa szerint kivetendő készpénz adóba beleszámittassék." Most már: a birtoknélküli, tehát semmi állami adót nem fizető családfőre a 13. §. adókulcsa szerint kivethető 2 korona, -- mely készpénzadóba a tervezet szerint 20X15 = 3.00 koronát kellene beleszámítani, mi alig lehető. A 13. §. utolsóelőtti harmadik bekezdése pedig kimondja, hogy a szegényebb sorsú hívekre az ezen törvényszakasz a. és b. pontjában megállapított adókulcsnál terhesebbet alkalmazni nem lehet, — mi a tervezettel összeegyeztethetőnek nem látszik. Az osztályba sorozás tehát ugy módosítandó, hogy az első osztály törlésével az ehmegye által jóváhagyható legyen. 50. A Kálozi egyházközség, a vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatok kapcsán, templomépitésből származott 4023 kor. tartozásának törlesztésére rendkívüli egyházi adókivetés engedélyezését s a bemutatott adókulcs megerősítését kérelmezi. Az egyházmegye, beterjesztett, indokolt kérelme alapján feljogosítja kérelmező egj rházközséget, hogy templomépitésből szárma-