A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. július
— 45 -bői 2400 nóg3 7szögöl területet a f. évben, hazai szőllővesszővel beültetett. A szőllőtelepités tudomásul szolgál. Bejelentőnek azon kérelme azonban, hogy telepítésére az 1906. évi szabályrendelet 3. §-ban foglalt, táblázatnak a „második óv végén" megállapított váltságdíj-igénye alkalmaztassák, ugyanezen szakasz „az alábbi táblázat az irányadó, melytől eltérés semmi tekintetben nem lehet" -— rendelkezése következtében nem teljesíthető. AT. Kovács Géza déghi lelkész bejelenti Esperes urnák, hogy Veszprém vármegye közig, bizottsága utasította Dégh község bíráját, hogy a déghi ref. eg}'liáztól, két tanterem és két tanitólakásra nézve építési tervet ós költségvetést szerezzen be. Ezen felhívásra a presbyterium a kivánt tervet és költségvetést elkészíttette és be is terjesztette, de azzal a kijelentéssel, hogy az egyház a beadott költségvetés alapján az építést meg sem kísérli, mert az anyagi erejét túlhaladja — lévén az építéshez szükségelt összeg: 19569 korona. E levelet esperes ur főtiszt, püspök úrhoz felterjesztvén, püspök ur azt azon tanácscsal küldte vissza, hogy az egyház a készített építkezési tervezet költségeit lehetőleg redukálja s az építkezést valahogyan halassza el addig, mig kivihető lesz, hogy az egyház tőkekamat segélyt kapjon. Az egyházmegye főtiszt, püspök ur jóakaratú tanácsát a déghi egyházközség figyelmébe ajánlja — Felhívja egyszersmind egyházközséget, hogy a falu- és szabadbattyáni egjdiázközség lelkészi hivatalától tudja meg : mely uton nyert az eg3 Tházközség, mint is-