A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július

118 ­gatást is nyernek — további intézkedésig évi 20, azaz husz korona járulékot megsza­vaz s azt az egyházmegj rei pénztár terhére folyósítja. 82. Olvastatott a dunántuli ref. egyházkerület pápai főiskoláján tanuló mezőföldi ifjak folyamodványa, nyugtája és köszönő irata a mező földi alapítvány ki­osztása tárgyában. Tudomásul vétetik. 83. Olvastatott a székesfehérvári református egy­házközségnek kérvénye, melyben: a) arra kér engedélyt, hogy tornyát díszesen újra építhesse, templomát kívülről betisztogathassa s uj harangot és harangtartó vasállványt szerezhessen be, egyszersmind b) azt is kéri, hogy amennjdben az építkezésből kifotyólag bizonyos összeg fedezetlenül maradna, az egyházközség kezelése alatt álló Csizmadia-féle ala­pítványból 1500 korona kölcsönt vehessen fel. Ezen kérvényhez csatolva vannak: az épitkezési tervek, költségvetés előirányzat, a jóváhagj'ó közgyűlési és presbyteri gyűlési jegyzőkönyvek, melyek szerint az építkezésre nézve Fröschli János ajánlata 0116 kor. 92 fillérben, a harmadik harang és vasállvány szállí­tására nézve pedig a budapesti Walser Fereocz czég ajánlata fogadtatott el. c) az államsegély pénztárból az egyházmegyére eső s az egyházközségek között szótosztandó összeg terhére egyezer korona egyszersmindenkori segélyt kór. A közgyűlés: ad a) az építkezésre valamint a tem­plom kívülről való javítási ós tisztogatási munkálataira, uj harang és vasállvány be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom