A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 15 -­mával, az egyház presbyteriuma a lelkészi javadalom földjein és a lakáson kivtil egyáltalán semmit sem ajánlott, azzal indokolván, hogy számban megfogyat­kozásuk és elszegényedésük miatt a tanítói javadalom kiszolgáltatása is már-már el hordozhat! an teher rajtuk; ujabb egyházi adó emelése, vagy bármi teher vállalás teljes szétzüllését okozná gyülekezetüknek. Főt. püspök úrral történt legközelebbi értekezés folytán azonban reményünk lehet, hog} 7 a kellő felszerelésű kérvény felterjesztése a nmélt. vallás és közoktatásügyi minisz­tériumhoz a kongruával való kiegészitést eredményez­heti. A gyülekezeti élet szilárdítása és a sok utánjá­rást igénylő kongrua előkészítés czéljából, a különben is 2 egyház gondozásával és tanitással is terhelt 1.-ko­máromi lelkész, t. Rébék László urat az egyház ter­heitől őszirtén nyilvánitott, valóban kiérdemelt hálás köszönettel felmentve, ngs. e. m. gondnok egyetérté­sével M.-Komáromba hely. lelkészül: t. Czakó Gyula urat rendeltem. T. Rébék László a gondozása alatt lefolyt évek alatt megtakarított összegül 1906. julius 5-én 2091 kor. 96 fillért vett ki a postatakarékpénz­tárból, ez összegből 450 koronát felhívásomra hivata­lomhoz utalványon küldött el, t. Czakó Gyula ur fize­tésébe általam kiadott V2 évi dijul ; 1640 kor. 09 fillért pedig 7/249. tkvi és 7611. folyó számú betétkönyvre az enyingi takarékpénztárban helyezett el 4°/o-ra. El­számolását és a betéti könyvet kérem a t. számvevő­ségnek kiadni, mielőbbi felülvizsgálás czéljából! Főt. püspök ur minden egyházunkkal közölte a a ref. egyetemes konvent főt. és nméltóságu elnöksé­gének f. évi ápril hó 30-án kelt leiratát, melyei a Bocskay ünnepély alkalmával Bocskay emlékalap gyüj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom