A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

Kocsis Sándor tanitó urnák, — s egyszers­mind az összhangzatos ének tanitását minden tanitó urnák komolyan ajánlja. 2. Az iskolai felszerelést illetőleg felhivat­nak az iskolaszékek, hogy — esetleg a nagy­in élt. m. kir. kultus-minisztériumnál való kér­vényezéssel — az iskolai Kendtartásban „fel­tétlenül szükséges"-nek jelzett tanszerekkel annyival is inkább ellátni igyekezzenek isko­láikat, mert a teljes felszereltség hiánya fe­g3 relmi esetet képez s szigora eljárást vonhat maga után. 3. A mely eg3'házakban jövőben tisztá­talan iskolák találtatnak, az iskolák iskola­székei ellen fegyelmi eljárás fog indittatni. 4. A nem törvényszerű iskolákkal biró egyházak iskolaszékeit, névszerint a kisko­vácsiit, kálozit, battyán it,, füleit, szentmihályit és közép-puszta-bogárdit utasitja a közg}'ülés, hogy igyekezzenek tantermeiket a törvény­szabta kívánalmaknak megfelelővé tenni. 5. A csákberényi második tanitói állást illetőleg elhatároztatott: ugv^ a II., mint az I. tanitói állás is, az 1893. évi XXVI. t. cz. alapján nyert államsegélyből 800 korona dija­zással lehetőleg mentől előbb szervezendő. Ennélfogva e. m. közgyűlés szigorúan utasitja a csákbérényi iskolaszéket, hogy kellően fel­szerelt segélykérvényét mától számított 30 na]) alatt okvetlen benyújtsa a tanfel üg3 Telő­ség utján Fejérvármegye közigazgatási bizott­ságához, mert ha ezt tenni elmulasztaná: a

Next

/
Oldalképek
Tartalom