A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július
— 44 — hogy ha a II. tanitó f. év őszén hivatalba nem lesz állítva, a csákberényi iskolaszék ellen a fegyelmi eljárás azonnal folyamatba tétetik. A battyáni, déghi és pálfai egyházakat pedig felhivja t. ü. b., — ha a magok erejéből nem volnának képesek, az 1893. évi XXVI. t.-cz. alapján nyei't államsegélylyel szervezzék a II tanitói állást. i) Mint megszívlelésre méltó dolgot emeli ki az elnöki jelentés, hogy az ismétlő iskolások nyilvános vizsgára egész egyházmegyénk területén — .Csajágot kivéve — sehol sem állottak. Ennek megszüntetése czéljából óhajtja s vele együtt a t. ü. b. is: méltóztassék az e. megyei közgyűlésnek oly értelmű határozatot hozni, hogy az ismétlő iskolai vizsgák mindenkor pontosan megtartassanak, s ha esetleg valamety növendék elfogadható oknélkül elmaradna a vizsgálatról, ismétlő iskolai végbizonyítványt az ilyen nem kaphat. k) A rajzot, mint eddig is, kiváló sikerrel és uj rajzokkal gyarapítva tanította Kocsis Sándor tanitó ur, kinek elnök ur őszinte elismerő szavakkal adózik. I) Megütközéssel vette tudomásul a t. ü. b. hogy némely községek elöljárósága feltűnően sok engedelem nélküli mulasztás esetén sem alkalmazza a törvényszabta szigorúbb eszközöket. A tanitás sikere érdekéből felkéri ennélfogva a t. ü. b. e. megyénk közgyűlését: méltóztassék, az illetékes tanfelügyelőségekkel érintkezésbe lépve, felhivatni a szent-