A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március
— 24 — községek, hanem az azok fölött álló em. és ek. hatóságok felügyelete alá is helyezhetők. A 471. §. intézkedése igen jó, de alig kivihető az a része, mely szerint: „világosan kikötendő, hogy az illető iskola tanitója, evang. ref. vallású legyen, vag} T — ha az intézet több tanitóju, abban az esetben szerződésileg határozandó meg, az ev. ref. vallású tanitók száma". Egyébiránt, ha nem használ, nem is árt. A 486. §-ba beleszövegezendő az a rendelkezés, hogy az ev. ref. tanitók: „feleségül ev. ref. vallású nőt vegyenek". A 494. § intézkedését igen humanusnak, nagyon szükségesnek találjuk ugyan; de a legtöbb gj'iilekezet anyagi állása lehetetlenné teszi annak kivitelét, hacsak ki nem egészítjük azzal, a mit itt tisztelettel javasolnak a következőkben: „A helyettes tanitók fizetése olyan iskoláknál, melyek az 1893. évi XXVI. t.-cz. 9. §-a értelmében már állami segélyben részesülnek, valamint azoknál is, melyek eddig állami segélyben nem részesülnek ugyan, de hivatalosan megállapított szegénységüknél fogva, a helyettes tanitók diját, saját pénztáraikból fedezni nem képesek, vagy az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 35. §-ában megállapított iskolai pótadót meghaladó évi összeget fordítanak iskoláik fenntartására: a vallás- és közoktatásügyi minisztertől, kifejezet-