A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1902. július
— 28 — & Baftft. Péter kiskeszi tanitó részére I. ötödéves korpótléka fejében az 1902. évi szeptember-deczember hónapokra 33 korona 33 fillér az 1903. évtől kezdve pedig 2 egymás utáni évre 100 korona államsegélyt kiutalványozott. Tudomásul szolgál. 29. Esperes úr beterjeszti püspök úr 1026. számú levelét, mely szerint az egyetemes konvent, f. évi ápril. hóban tartott ülésében a falubattyáni ev. ref. egyház részére 50, — a dégi ev. ref. egyház részére 50 korona egyszer s mindenkori segélyt szavazott meg. Tudomásul szolgál. 30. Olvastatott Bébék László, mezőkomáromi adminisztráló lelkész úrnak esperes úrhoz terjesztett levele az iránt, hogy az egyház által alkotott, egyházmegyeiig megerősített szabályrendelet értelmében egy mezőkomáromi, azelőtt ev. ref. vallású, de az ág. hitvallású egyházba áttért ember Kovács Mihály eltemetése alkalmával az egyház gondnoka sírhelyért 10 forintot, négyszeri harangozásért 20 forintot, összesen 30 forintot követelt a halottas felektől ; — esperes úr jelenti, hogy mivel a felek ez összeget meg nem fizették, közigazgatási úton annak behajtását eszközölte. Ugyancsak olvastatott Szalai Ferencz úrnak az ág. hitv. ev. veszprémi egyházmegye esperesének esperesünkhöz intézett hivatalos levele, melyben felkéri öt intézkedni az iránt, hogy ez a szerinte sérelmes intézkedés megszüntettessék, a temetőbe temetkezés, harangozás a reformátusokból áttért evangélikusokra nézve ingyenessé tétessék, hivatkozván egy állítólagos szerződésre, mely állítólag 1885. évi deczember hó 15-én tartott közös ülésben a mezőkomáromi református és evangelikus vallásúak között oly értelemben köttetett volna meg, hogy az evangélikusok a temető vételéhez 90 forinttal járulni tartoznak és ennek ellenében a temetőt, úgy mint a ref. hivek dij nélkül használhatják, s dij nélkül ki is harangoztathatnak ; — állítólag 60 forint ki is fizettetett volna már ; — hivatkozván továbbá a megújított geresdi egyességre s még előbb az 1868. évi azon állítólagos törvényre, mely