A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. május

il magyar eljárását. Megnyugvással veszi tudomásul a miniszteri döntést, amely az ügyet a beadott memorandum értelmében intézte el. így befejezett ügy lévén, nem lát okot arra, hogy az ügyet továbbra is napirenden tartsa. Kéri az indítványozót, hogy az ügy kinyomatásától eltekinteni szíveskedjék. Kúr Géza bejelenti, hogy Farsang Margit, 18-ik életévében levő ref. vallású leány tartózkodik, mint apáca-jelölt a csicsói zárdában. Ezt a tényt ö bejelentette dr. Ravasz László, dunamelléki püspöknek, aki az ügyet letette esperesi hivatalunkhoz, ahonnan az ügy véleményadás céljából dr. Kathona Tibor egyházmegyei ügyészhez jutott. Az ügyészi véleménnyel kapcsolatban indítványozza a lelkipásztor, hogy vétessék revizió alá az ügyész ama megállapítása, hogy az egyik vallásból a másikba való átlépéshez a 18. esztendő is elegendő ; állapíttassák meg, hogy hol és miért késett ez az ügy, melynek sürgőssége kétségtelen ; mondja ki az egyházmegye az ügyről való felfogását, hogy sérti-e a törvényt, egyházunkat ez az eset, hogy kell-e és mit az ilyennel szemben tenni. Végül indítványozza az egész ügy jegyzőkönyvünkben kinyomatását. Hasonlóképen indítványozza, hogy az egyházmegyei elnökség valahányszor ügyészi véleményt kér, tegye fel mindig az érdekeltségi esetet. Tekintettel arra, hogy az egész ügyben igen kevés a bizonyíték és kivizsgálva nincs, a közgyűlés az ügyet — amennyiben az indítványozó is kívánja — átteszi az egyházmegyei bírósághoz, amely egyedül intézheti el és tisztázhatja az ügyet és az indítványok felett is dönthet. 8. Tárgyalja a közgyűlés az esperes úr következő jelentését : Nagytiszteletű és Méltóságos Egyházmegyei Közgyűlés! Nagy időket élünk. A világ képét végzetesen átalakító vértenger ömlik mindenfelé, hatalmakat, országokat, fiatal, szép életeket sodor magával a pusztulás sírjába. Mi is ott küzdünk a hullámokban, erőt, vért, életet áldozunk. A magyar nemzet színe, virága az istentagadó pogányok rettenetes tömegével szemben kőfalat alkotva védi édes, sokszor kifosztott, de mindig élő magyar hazánkat. Négyszáz esztendő távolába tekintek vissza. Magyar református életünkre. Abba az időbe, amikor a Duna-Dráva szögében csak öreg szülők, özvegyek és leányok maradtak, akik riadtan keresték a magyar és török katonák halomban fekvő holttestei között csatába ment drága vérei-