A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. szeptember

15 15 •étünkről a Drégelypalánki Egyházmegyét és a gyászoló özvegyet jegyzőkönyvi kivonatban értesítsük. ;s »jtví. Mint égból lesújtó villám, rázta meg lelkünket a szomorú hír, hogy Halka Sándor erdöcsokonyi lelkipásztor, a Belsősomogyi Református Egyházmegye esperese ez évi február 19.-én váratlanul meghalt. Fáradhatatlan volt a munkában, gazdag a szeretetben. Daliás alakja, erős szervezete birta a nagy egyházmegye gondozásának és kormányzásának titáni erőt igénylő munkáját és azt reméltük felőle, hogy még sokáig szolgál az espereti karban szelíd lelke mély bölcsességével. De „az Úr utai nem a mi utaink". A hazahívó szóra felment imádott Urához a számadásra. Fájó szivünk sóhaja száll utána. A Belsősomogyi testvér-egyházmegyének és a megboldogult esperes gyászoló szeretteinek jegyzőkönyvi kivonatban fejezzük ki igaz részvétünket. "JF Elköltözött a mi mostani szomorú földi világunkból Boross Kálmán ny. lelkipásztor testvérünk is, a kamocsai ref. egyháznak 43 éven át hűséges lelkipásztora, ez év március hó 2.-án 75 esztendős korában. Egyházmegyénkben több magas tisztséget viselt és bárhová állította a gyülekezetek bizalma, a rábizottakban lelkiismeretesen munkálkodott. A gyűlésekben mindenkor egyháza iránt való rajongó szeretettel, meggyőződésének őszinte feltárásával nyilvánította véleményét. Nemcsak a presbitériumban otthon, hanem a csehszlovák uralom idején a legmagasabb állami hatóságok előtt is bátor kijelentője volt lelke igazságának és ezért üldöztetésben is részesült. Most már elnémult bátor szava e földön örökre, de emlékét egyházi életünkben őrizzük, jegyzökönyvünkben megörökítsük és gyászoló szeretteit őszinte részvétünkről értesítsük. Magához szólította a Mindenható Isten a tanyi szent gyülekezetbe állított hűséges szolgáját, Czike János lelkésztestvérünket is élete 82. évében -44 esztendei hasznos és áldásos szolgálat után. Bár gyülekezetével állandó békességben és szeretetben élt, a hosszú idő az egykori debreceni kisbotos diák roppant erejét is felőrölte, s mielőtt földi nyugalomba mehetett volna, betegágyában megérlelődött és felment a mennyei nyugalomba. Hűséges munkás volt az Úrnak szőlőjében, jó pásztor gyülekezetében, kisérje áldásunk sírjába és örökítsük meg emlékezetét. A mult esztendei október hó 4.-én szomorú levél érkezett hozzám. Pethes Béla apácaszakállaei ny. ig.-tanító, egyházmegyénk tanftókarának egyik büszkesége ezt írja: „Egészségi állapotom hanyatlik, mert a szabadságolás sem nyújtott javulást. így még azokra a szolgálatokra sem vagyok képes, amelyeket egy nyugdíjastól el lehet várni. Ennek alapján az egyházmegyén viselt tanítóképviselői megbízatásomról tisztelettel lemondok. Megköszöni iránta megnyilvánult sok jóságunkat, ha lehet, továbbra is kéri, És 22 nap múlva még szomorúbb levelet hozott a posta : Pethes Béla