A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. október
57 tési és kamatfizetési kötelezettségeiknek pontosan tegyenek eleget s adósleveleiket pengősítsék. Az egyházmegyei közgyűlés, mivel egyházmegyénk és gyülekezeteink a kívánalmaknak eleget tettek, a határozatot, valamint az értesítést tudomásul veszi. 28. Esperes űr jelenti, hogy az elmúlt tél folyamán rendezés alatt volt ifjúsági Téli tábor költségeire az egyházmegyei elnökség a belmissziói előadó kérésére 150 P összeget utalt ki az egyházmegye pénztárából. Tekintettel arra, hogy az említett Téli tábor a jelentkezők csekély száma és a zord téli időjárás miatt nem tartatott meg, az egyházmegyei elnökség intézkedését jóváhagyva, a 150 P összeget egy közelebb tartandó hasonló belmissziói rendezésre folyósítja közgyűlésünk —elszámolás kötelezettsége mellett. 29. Tárgyalta az egyházmegyei közgyűlés, esperes űr jelentése kapcsán, a mult évi közgyűlés 9. sz. határozatával kiküldött bizottság által összeállított alábbi költségvetést, valamint olvastatott a dunántúli egyházkerület püspökének értesítése a fizetendő közegyházi járulékok és az esetleges segélyek ügyében. A Komáromi Református Egyházmegye költségvetése az 1940. évre. A) Szükségletek : t. Személyiek : 1. Esperesi tiszteletdíj P 300,— 2. Esperesi segédlelkész 360,— 3. Lelkészi főjegyző tiszteletdíja . 100.— 4. Lelkészi aljegyző tiszteletdíja . . . . 30,— 5. T. Ü. B. elnök tiszteletdíja . 20,— 6. T. Ü. B. jegyző tiszteletdíja .... 10.— 7. Számvevőszéki elnök tiszteletdíja 10.— 8. Számvevőszéki jegyző tiszteletdíja . 10.— 9. Emi számvevő tiszteletdíja .... 15 — 10. Emi pénztáros tiszteletdíja .... 100,— 11. Leik. ért. jegyző tiszteletdíja . 10 — 12. Nyugdíjintézeti pénzkezelő tiszteletdíja 30,— Együtt : P 995.—