A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
10 dani, hogy vigasztalás volt, ha valaki drága halottjára rátalált. Az Ormányság ezt a rettenetes veszteséget a négyszáz esztendő alatt nem birta kipótolni, mert az Egyke és az Egyse rettenetes bűnének rabságába esett. Sok szép házban már csak öregek élnek és az ottani református magyarság száma esztendőről-esztendőre rohamosan csökken. Jellemzésül említem, hogy egyik anyaegyház lelkésze két esztendő alatt egy csecsemőt keresztelt! Ennek a megrázó öngyilkosságnak szomorú jelei már a mi egyházmegyénkben is mutatkoznak. Alsószöllősön, Csicsón, Kolozsnémán, Csehin, Dunamocson, Dunaradványon, Ekecsen, Farkasdon, Hetényben, Kamocsán, Kismányán, Komáromban, Madaron, Martoson, Nagymegyeren, Somorján, Szapon, Tanyon, Zsigárdon, Sókon nagyobb a halálozások száma a születések számánál. És ez a szomorú átok csaknem kizárólag a mi magyar református népünkre nehezedik. Ha a cseh szolgaságból a jó Isten kiszabadított, mi szabadítsuk meg magunkat ettől az Isten ellen való rettenetes bűntől, mely nemzetünk lassú pusztulását jelenti. A cseh uralom alatt nehéz volt a szegénysorsú magyar embernek földhöz jutni. Ma más a helyzet, mert az idegen által bitorolt magyar föld visszakerült a magyarokhoz. Ajánlom lelkésztársaimnak, buzdítsák híveiket arra, hogy mielőbb folyamodjanak a jegyzői hivatalok utján földért és azok okosan cselekszenek kérésük megteljesítését megkönnyítik, akik nem kötik magukat a községhez, hanem kérvényükben kijelentik, hogy hajlandók más községbe is elköltözni, ha lakóházhoz és megélhetésükre elegendő földbirtokhoz juthatnak. Ez esztendő január hónapjában a hazatérés első, kedves jele volt, hogy nagy-magyarországi testvéreinkkel együtt szavazhattunk a magyarországi református egyház országos zsinatának képviselőire. Folyamatban vannak az előmunkálatok a magyar Református Egyetemes Egyházba való teljes beolvadásunk keresztülvitelére. Az egyházi törvénykönyet már minden lelkészi hivatal megkapta és nyomatékosan ajánlom minden lelkésztestvéremnek annak tüzetes tanulmányozását. Mostani közgyűlésünk egyik legfontosabb feladatának tartom, hogy a pénzváltozás által szükséges intézkedéseket az egyházi adózás és a tisztviselők fizetése tekintetében megtegye, a stóla és anyakönyvi kivonatok díját pengő értékben megállapítsa. Nem maradhatnak meg változatlan alakban az egyházak adókulcsai, mert az azok alapján befolyó összegek nem fedezhetik a kiadásokat. A díjlevelekben foglalt pénzjárandóságok o. é. forintokban, vagy a régi magyarosztrák aranykoronákban vannak, ezek hetes számmal való kiutalása a tisztviselők elviselhetetlen károsodását jelentené. Mivel az egyh. tisztviselők fizetésének rendezése még ezután történik és sok időt vesz igénybe, de a
