A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. szeptember

14 beszéli, hogy boldog emlékezetű Vályi Lajos, egyházmegyénk érdemes esperese ezelőtt negyven esztendővel Balogh Elemér budapesti segédlelkészt kinevezte pozsonyi református misszionáriussá, hogy az ott szétszórtan élő árva híveinket egy táborba gyűjtse össze és a különféle iskolákba járó gyermekeinket református vallásban tanítsa. Nem irok negyven esztendőről szóló történetet, csak azt mondom el, hogy Pozsony ma virágzó egyház, püspöki székhely, ékes temploma nem csak egyházmegyénknek, hanem egyetemes Egyházunknak is díszére válik és az a templom nem iires. És abban a templomban felekezeti különbség nélkül egybegyülekeztek a főváros és környék, de még messze vidék lakosai is, a felekezetek és városi, állami hatóságok képviselői is, hogy részt vegyenek azon az ünnepélyen, melyen a gyülekezet lelkipásztorát negyvenéves szolgálata évfordulóján ünnepli és megköszönjék neki az atyai jóságot és testvéri szeretetet. Most egyházmegyénken a sor, hogy ezt a kötelességet teljesítse. A püspökké lett pozsonyi lelkész egyedül él család nélkül, de munkálkodik népes családok és gyülekezetek javára, fáradtságot, időt nem sajnálva szerető szívvel, szüntelen. Pál apostol hitével és János apostol szivével járja a világot nehéz sorsban vergődő testvéreiért, nemzeti és felekezeti különbség nélkül. Ezévi május 30.-án Áldozócsütörtökön, istentisztelet keretében ünnepelte meg a pozsonyi gyülekezet lelkészének ottani működése negyven éves évfordulóját, amikor a templomot zsúfolásig megtöltötte a fővárosból és az ország különböző tájairól egybegyülekezett tisztelők serege. Az ünnepet bevezető imádságot Parais Árpád somorjaí lelkész-testvérünk mondotta szeliden, alázatosan, az élő hit szárnyain emelve hálát adó lelkünket a jóságos Isten zsámolyához. Az ünnepi beszédet én tartottam. Szeretett főpásztorunkat a jóságos Istennek kegyelme még hosszú időkön át tartsa meg a mi számunkra! Elmúlt ötven esztendeje, hogy Puskás Lajos martosi és Czike János nagytanyi lelkésztestvéreink hűségesen és áldásosán szolgálják az Úr Jézus anyaszentegyházát. A hosszú szolgálatban meg nem fáradva ma is fiatal lelki erővel pásztorkodnak gyülekezeteikben. A béres is jutalmat kap gazdájától ily hosszú és hűséges szolgálat után. Aranyom és ezüstöm nincsen nékem, hanem amim van, azt adom Néktek öreg testvéreim, a szivemet. Gyermekeitek és híveitek szeretetével aranyozza meg Isten éltetek alkonyatra hajló idejét. Az aranyosi állami elemi iskola tanító-testülete az 1934. évi dec. 23.-án ünnepelte igazgatójának, Vízváry Vilmos tanító úrnak aranyosi működése 25. évfordulóját. Egyházmegyénk nevében Anyaszentegyházunk e hűséges fiát szeretettel köszöntöttem és megköszöntem neki a hitélet körében is kifejtett áldásos munkáját.